Nem árulnak többé kiskutyát és kismacskát a brit állatkereskedések

állattenyésztés
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 23. 17:35
MTI

Korábban arról számoltunk be, hogy a neves Thomas Cook brit utazásszervező vállalat az utolsó olyan élményparkkal is megszakította a kapcsolatot, amelyik orkákat (gyilkos bálnákat) tart fogságban, emberek szórakoztatása céljából. Most pedig az illegális állattenyésztéssel szemben léptek fel brit törvényhozók és májusban előterjesztették, hogy aki a jövőben hat hónaposnál fiatalabb kölyökkutyát vagy kismacskát akar vásárolni, örökbe fogadni, annak közvetlenül a tenyésztőkkel vagy állatmenhelyekkel kell majd kapcsolatba lépnie.

Forrás: shutterstock.com

A szigorítás célja, hogy gátat szabjanak a szaporításnak - írja az MTI. A hatóságok figyelmét 2013-ban a Lucy nevű kutya esete hívta fel a botrányos tenyésztőtelepekre. Az akkor ötéves kutyát egy walesi kutyatenyészetből menekítették ki. Az állat súlyos beteg volt: szűk ketrece miatt elferdült a gerince és epilepsziás lett. Lucy 2016-ban pusztult el. Az eset nyomán kampány indult a Lucy-törvény elfogadásáért, amellyel meg akarták tiltani, hogy harmadik féltől kerüljenek kereskedelmi forgalomba az állatkölykök. A törvényt támogató petíciót csaknem 150 ezren írták alá.

Forrás: Pixabay.com / moshehar

A mostani tiltással biztosítható lenne, hogy a kis állatok élete jól kezdődjön, azok az emberek pedig, akik nincsenek tekintettel az állatok jólétére, többé ne részesüljenek a szörnyű üzlet hasznából. Azt már október 1-től megtiltják, hogy az engedéllyel rendelkező állatkereskedők nyolc hetesnél fiatalabb kutyát és macskát árusítsanak. Angliában egyébként kevesebb mint száz kereskedőnek van engedélye.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.