Gibraltár felé tart a műholdas jeladóval felszerelt darázsölyv

darázsölyv
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 30. 11:54

Máriát, a tojó darázsölyv vonulómadarat augusztus 9-én szerelték fel egy jeladóval a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársai, hogy követni tudják vonulási útvonalát. Aki figyelemmel kísérte a madarat, az láthatta, hogy három napig még a befogás helyén, Baja térségében tartózkodott, majd egy hetet a Mecsekben töltött. Innen indult el 21-én, de Észak-Olaszországban nem fordult délnek, hanem sok helyen szinte méterre pontosan „Lipót", a korábban követett darázsölyv útvonalát lemásolva haladt nyugat-délnyugati irányban, feltételezhetően a Gibraltári-szoros felé - írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Forrás: Shutterstock.com

Ez a madár a második magyarországi darázsölyv, melynek vonulását a műholdas jeladónak köszönhetően ide kattintva szinte élőben követhetik nyomon a szakemberek, és az érdeklődők az interneten. A gyufásdoboznyi méretű, és alig néhány grammos jeladót a tojó a hátán viseli, így az eszköz nem zavarja a repülésben, és a mindennapi életében, ráadásul a napelemek is kellő megvilágítást kapnak a működéshez nélkülözhetetlen energiaellátáshoz.

Mária a, jeladós tojó darázsölyv Baja térségében az elengedés előtt Forrás: mme.hu / Készítette: Kalocsa Béla

A darázsölyv világviszonylatban is az egyik legkülönlegesebb táplálkozású ragadozómadár. Megjelenését tekintve leginkább az egerészölyvhöz hasonlít, alapvető zsákmányát viszont nem a kis rágcsálók, hanem elsősorban a talajba ásott üregekben élő társas darazsak és méhek jelentik. A rovarok lárvákkal teli lépeit erős lábaival tyúkszerűen kaparva szerzi meg. Hazai fészkelőállománya 500-750 párra becsülhető.

A darázsölyv hosszú távú vonuló, a telet a Szaharától délre tölti. Az európai állomány három útvonalon: a Boszporusz érintésével a Földközi-tenger keleti partvidékén, nyugaton az Ibériai-félszigeten át Gibraltárnál, középen pedig Olaszország, Szicília és Málta érintésével vonul Afrikába. A hazai állományból eddig ötnél kevesebb visszafogási adata volt csak a fajnak, amiből azt tudhattuk meg, hogy madaraink a Mediterráneum középső részén vonulnak, és telelőterületük Közép-Afrikában van.

Az első műholdas jeladó 2014-ben került fel egy hím darázsölyvre a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.