Hamarosan nyit Európa egyik legszebb borfesztiválja

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 30. 11:14
A Budapest Borfesztivál 27. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros talán legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és az esti fényben is káprázatos panorámát élvezve kóstolhatják meg a több mint 150 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei év fókuszába a Balaton, a balatoni borászok és boraik, a helyi gasztronómia és kultúra kerül.

A Borfesztivált megelőző első szakmai rendezvény már hosszú évek óta a Boregyetem, mely idén szeptember 3-án, hétfőn kerül megrendezésre a MOM Kulturális Központban. A Borfesztivál „Balaton MOST" programjára építve a Boregyetem is a tó körüli jellegzetes fajtákkal, borászokkal, szakmai szervezetekkel ismerteti meg az érdeklődőket. Egy nagyon izgalmas kérdés is megvitatásra kerül: mely fajtáknak van jövője a Balaton körüli borvidékeken, gondolva a betegségekre és a klímaváltozásra. Az előadásokat borkóstolók teszik még élvezetesebbé.

Minden, amit a borról tundi kell Forrás: Szigetváry Zsolt

A Borfesztivál idén a Balatonra és a tó körül található borászatokra, borokra szeretné felhívni a figyelmet a „Balaton MOST" program keretében. A rendezvény felületein számos hasznos információt találhatunk a Balatonról, gasztronómiájáról, jellegzetes borairól. A Balaton az ott élők által üzen: a nyár után fedezzük fel ezt a csodás helyet ősszel télen és tavasszal is. A Borfesztivál több mint 20 balatoni borászától bátran kérdezzük meg, hogy milyen élményeket, titkokat, csodákat rejt a térség év közben.

Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt

Újdonság a Borfesztiválon a Vinometer online borkóstoló alkalmazás által kínált program is. A Vinometer szakértői különböző tematikus kóstoló útvonalakat (VinAgora Borverseny győztesei, jellegzetes balatoni borok, stb.) állítanak össze. A játékban résztvevők minden állomáson megkóstolnak egy-egy bort, melyeket a Vinometer alkalmazás segítségével értékelnek. A nap végén a legjobbra értékelt borok közül egy-egy palack kisorsolásra kerül.

Új és régi előadók a színpadon: szombaton a jazz zenéé a főszerep

Nagyszerű művészek, előadók készülnek az idei Borfesztiválra, hogy négy színpadon szórakoztassák a közérdeműt. Lesznek új fellépők és olyanok is, akik nem először zenélnek a Borfesztivál közönségének. A világzene legkedveltebb magyar együttesei, a népzene, néptánc, és a jazz teszik felejthetetlenné a Borfesztiválon eltöltött órákat. Első nap fellép a Kéknyúl, majd a nap nagy koncertjét a Kiscsillag együttes adja. Napközben a kisszínpadokon hallhatjuk Vavra Bencét és Péteri Márkot, Hangácsi Mártont és Antonia Vait, megismerhetjük a Kodachrome és Saverne együtteseket is. Pénteken a nagyszínpadon a Tárkány Művek, majd Mörk koncertezik, este pedig Boban Marcovic fia, Marco Marcovic lép fel. Napközben hallhatjuk a Canarrot, a Branka Triót, Zoordot, Fanfare Complexat és a Pátkai Rozina Triót. Szombaton a jazz zenéé a főszerep.

Idén is lesz varázslat az Oroszlános színpadon Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt

A nagyszínpadra a Rafael Márió Trió, Gereben Zita Quintet és Bágyi Balázs Quartet készül műsorral, este fellép a Stúdió11 majd a Koós-Hutás Áron E.T. Project. Számos fellépő érkezik a kisszínpadokra is, többek között a Gáyer Mátyás Trió, Juhász Gábor Trió, Kelemen Angelika Quartet, Richter Ambrus és Farkas Zsolti. Vasárnap a népze kerül a középpontba: egész nap folklór várja a látogatókat. Itt lesz a Zagyva Banda, a Vadrózsák Néptáncegyüttes, a Gatyamadzag együttes, csak hogy néhányat említsünk.

Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt

A Borfesztivál mára elengedhetetlen programja a Szüreti Felvonulás valamint a népzenei és néptánc gála. A szőlő- és bortermelő eleink tiszteletére rendezett színes, látványos, táncos-zenés forgatag a Szentháromság térről indul szeptember 9-én, vasárnap 12 óra 30 perctől. Igazi látványosság, ünnepi hangulat, amely a régmúlt szüreti mulatságait idézi fel. A menetet a borrégiókból érkező, egyedi népviseletben pompázó néptánc és hagyományőrző együttesek, Magyarország borvidékeinek elöljárói, borrendjeinek, borbarát egyesületeinek tagjai alkotják. Szintén állandó helyszín még a fesztiválon, a Butlers lakberendezési üzlet által impozánsan kialakított Butlers Borkvíz Bár interaktív sátor, ahol számtalan, borral kapcsolatos érdekesség található.

De ahogy a bor nélkülözhetetlen része a gasztronómiának, úgy Borfesztivál sincs változatos kulináris élvezetek nélkül. A rendezvény évek óta változatos, folyamatosan megújuló, de minőségi kínálatot biztosít, melyben széles igényeket kielégítve, jól megférnek egymás mellett a hagyományos fesztiválkonyha, a modern street food, és a gourmet különlegességek is. Idén először üdvözölhetjük az elmúlt évek nagy sikersztoriját bemutató, kizárólag olasz alapanyagokból dolgozó PizzaMe-t, a szarvasgombákkal és más különleges erdei gombákkal bűvölő Terra Tuffola-t, valamint önálló standon jelenik meg a legendás litván érlelt sajt, a Dziugas. Természetesen nem ez lesz az egyetlen prémium sajt a fesztiválon, hiszen a Szega Market elhozza a legjobb magyar sajtokat, illetve az NG Café is készül a közkedvelt Sajtterasszal.

Forrás: Szigetvary Zsolt

Kemencében sütött ételekkel, extra feltétekkel készül a Szittya Pita Kenyérlángosozó és a Szittya Buci. Food truck vonalon felvonul a SPAR Grillmobilja és a Fresh Corner autója. A gourmet különlegességek szerelmeseit az Oroszlános udvarban a Ritz-Carlton Hotel étterme, a Deák St. Kitchen várja. Lepényekkel, vánkosokkal, édes és sós rétesekkel érkezik az Antik Rétes, valamint izgalmas meglepetésekkel készül Szabó Péter osztriga sommelier is. A prémium kávéról a Julius Meinl és a Pellini Caffè, az édes pillanatokról a Gerbeaud és a Bolka Bonbon gondoskodnak.

A VinAgora Érmes Borok Házában a Savoyai teraszon a Borfesztivál közönsége személyesen találkozhat azon magyar pincészetek boraival, melyek az idén júniusban megrendezett 19. VinAgora Nemzetközi Borversenyen érmet nyertek. Hazánkból és további 12 országból 545 bor versenyzett a VinAgora Nemzetközi Borversenyen, melyek közül 6 Champion díjat, 4 nagyarany, 73 arany és 87 ezüstérmet vittek haza a magyar borászok.

Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt
Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt

Akik a Borfesztivál forgatagában, ám nyugodt környezetben, terített asztalnál szeretné elfogyasztani ebédjét vagy vacsoráját, azoknak a Barokk kapu alatt elhelyezkedő kényelmes és exkluzív Budapest Terrace-t ajánljuk. Helyünket előre lefoglalhatjuk, nem kell sorban állni sem a Borfesztivál belépőjegyért, sem a finom falatokért. A sok séta, a borozgatás vagy a koncertek után pár órára megpihenheünk és kényelmesen étkezhetünk a barátainkal, családunkkal. A „Terített asztal" jegy magában foglalja a Borfesztivál napi belépőjegyét soron kívüli bejutással, 2 órányi időtartamra exkluzív helyen egy terített asztalnál és egy háromfogásos ebédet vagy vacsorát, valamint a VinAgora díjnyertes borait.

Természetesen a nagy múltú Jótékonysági Borárverés sem maradhat ki a programból. Az árverés minden évben felajánlók és licitálók széles körét mozgósítja, hisz a borászatok évről-évre érdekes, egyedi, értékes tételeket ajánlanak fel, melyek eladásából befolyt teljes összeg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számlájára kerül. A bevételt a Szeretetszolgálat minden évben egy kitűzött cél megvalósítására fordítja, amely idén a legsúlyosabb fogyatékkal élők egyik otthonának felújítása, élhetőbbé tétele lesz.

Miután leszállt az este Forrás: aborfesztival.hu / Szigetváry Zsolt

Gyerekekkel és családdal is megéri borfesztiválozni

A kisgyermekes családok számára is remek szórakozást, kikapcsolódást kínál a Borfesztivál. Szombaton és vasárnap 12 és 18 óra között kézműves foglalkozás várja a kicsiket szüleikkel az Oroszlános udvarban. A legkisebb vendégek hozzáértő felnőttek segítségével bontakoztathatják ki fantáziájukat és alkotóképességüket. A környezettudatosság jegyében a foglalkozások középpontjában a parafa dugók ismételt felhasználása áll: a gyermekek különböző játékokat, ajándékokat és díszeket készíthetnek. E két napon ingyenes arcfestéssel válhatnak a gyerekek igazi fesztiválozókká.

A fesztivál ingyenes és biztonságos vezeték nélküli internetét a 200 ezernél is több regisztrált felhasználóval rendelkező WifiZone biztosítja, megkönnyítve ezzel a kiállítók és a színpadműsorok közti tájékozódást, a barátokkal való kapcsolattartást és az élmények megosztását a közösségi média felületeken.

További részleteket a Borfesztivál programjáról és jegyeiről a www.aborfesztival.hu oldalon találhatnak.

Nyitvatartás:
szeptember 6-7. csütörtök-péntek: 14.00–24.00;
szeptember 8. szombat: 12.00–24.00
szeptember 9. vasárnap: 12.00–22.00

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.