Megvan az Év strandétele: egy biztos, fura a neve

nyertes
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 13. 10:25
Az idei versenynek több újdonsága is volt. A díjat alapító Balatoni Kör úgy döntött, hogy Nagy-Golyán Nikolett (Kalóz bisztrók) és Bezerics Dániel (Paletta bisztrók), akik a korábbi években rendre megnyerték a versenyt, ezúttal inkább a zsűriben vegyenek részt a gasztro újságíró zsűri mellett, így a Balatoni Kör tagjai idén nem indulhattak a versenyen.

Az idei versenynek több újdonsága is volt. A díjat alapító Balatoni Kör úgy döntött, hogy Nagy-Golyán Nikolett (Kalóz bisztrók) és Bezerics Dániel (Paletta bisztrók), akik a korábbi években rendre megnyerték a versenyt, ezúttal inkább a zsűriben vegyenek részt a gasztro újságíró zsűri mellett, így a Balatoni Kör tagjai idén nem indulhattak a versenyen.

Az erős mezőnyben az Év Strandétele díjat idén a Gofcsi fantázianevű goffrisütőben kisütött tócsni nyerte.

Megálmodója, Szikra Gabi szerint a dödöllére is emlékeztet a tészta alap, ami az egyik legfontosabb hagyományos zalai-somogyi étel.

Íme a gofcsi! Forrás: Balatoni Kör

290 forintba kerül a két szelet újfajta krumplis gofri, rá tejfölhab, szárított paradicsom, ementáli és ráolvadó kecskesajt, pirított vöröshagyma és lilahagyma kerül. Kacsapörc feltéttel is lehet kérni. A Konyhám tavaly az év felfedezettje díjat hozta el a balatonfenyvesi strandra, Tortizza nevű ételükkel. Idén már sokkal több helyi alapanyaggal dolgoznak és terveik szerint télen Fonyódra költöznének A Téli Konyhám néven, amivel első ízben négy évszakos BeachFood hellyé válhatnak.

Idén az Év Felfedezettje a zamárdi strandra hawaii idillt varázsoló Tiki Beach Bisztró lett. Velős pirítóssal neveztek, de csodajó nyári ételük a görögdinnyés gazpacho, italválasztékuk is megjárja: koktél fronton saját kreációjuk a Bahama Marci, óriási népszerűségnek örvend. A színes székekkel már messziről kedvesen invitáló helyen garantált a chill out élmény, nemcsak szörfösöknek és fiataloknak, hanem családosoknak is.

Sorra nyílnak a minőség iránt elkötelezett új helyek a tóparton és már a retro, illetve nem újhullámos büfé kategóriából is döntőbe került egy hely,
a balatonmáriai Fröccsterasz és Strandgrill Erika, akik az egyik legnagyobb strandklasszikust újragondoló Lángos nuggets-szal neveztek.

A legbiztatóbb fejlemény az, hogy ebben a kategóriában is érzékelhetően javul a kínálat,a büfék egy része már felismerte a megújulás szükségességét,

ami nem szükségképp jelent újhullámos választékot, kommunikációt és arculatot, mert enélkül is lehet korrekt a strandvendéglátás, akár nagyüzemi méretekben is, sőt: ez esetben talán még inkább lehet saját készítésű alapanyagokkal, szószokkal és szigorú minőségi követelményekkel dolgozni.

Balatonmárián a kikötőben két éve nyílt újhullámos bisztró, a Port Burger is döntőbe került, szentgyörgyvári tokhalból készült kolbásszal újragondolt TokDog nevű ételükkel. Az északi partról viszont csak a Mango Beach bisztró fért be idén a döntőbe. Inkább nívós bisztró konyha révén lettek kulthely a környéken. Már évekkel ezelőtt úttörők voltak a györöki strand kínálatának megújításában. Az általuk nevezett omaha marhaszegyes baguett mézes mustárral lényegében pastrami, és egyben elképesztően finom, könnyű strandétel. Ha egyszer megkóstoltuk, másodszor is fogunk kérni. Ilyenkor sajnálja a zsűri, hogy nem adhatja több ételnek a fődíjat.

A verseny előválogatását idén is a We Love Balaton portál végezte, a végső döntést pedig három gasztro-újságíróból (Magyar Konyha, Index, We Love Balaton) és a Balatoni Kör tagokból álló szakmai zsűri hozta meg.

A versenyt szervező Balatoni Kör szóvivője, Kardos Gábor szerint sorra nyílnak az újabb strandbisztrók a Balatonnál, és a tapasztalatok szerint a korábbiak is újítanak, fejlődnek, ezért a verseny évről évre szorosabb. Gasztrotrendként a minőségi kreatív szendvicseket lehet kiemelni és a globális gyorsétel ikonok helyett a hazai strandkonyha klasszikusait igyekeznek inkább újragondolni.

Az üdülőrégió ismert borászaiból és vendéglátósaiból álló Balatoni Kör célja az Év Strandétele díjjal az volt, hogy ebben a kategóriában is legyen valamilyen szakmai elismerés, és erősödjön a verseny.

Másik fő törekvésük a tájidegen elemek helyett balatoni alapanyagok népszerűsítése a büfékben, ami nemcsak egészségesebb és gasztronómiailag magasabb minőség,

de gazdaságilag is sokkal kedvezőbb a régiónak, ha a helyi termelőket részesítjük előnyben. Ezt szolgálja a kör három éve meghirdetett Beach Food programja is. A cél, hogy frissen, helyi alapanyagokból készített kreatív ételek jelenjenek meg minél több helyen a jellemzően import mirelit tömegáruval, például a hekkel szemben - mondta Kardos Gábor, aki szerint a Beach Food sikere már a retro büfék egy részét is megújulásra ösztönzi, ami végre elvezethet az egész balatoni strandkínálat javulásához.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.