Mint a múlt héten hírül adtuk, ismét a Costes lett Magyarország legjobb étterme, de egyúttal arra is utaltunk, hogy idén először a cukrászdákat is díjazták – el is áruljuk, kik lettek a győztesek! A 10 legjobb cukrászda között több a vidéki, mint a budapesti.

A Volkswagen-Dining Guide étteremkalauz munkatársai és a szerkesztőség egy-két tagja is tesztelt, de fontosnak érezték az idei külföldi zsűri elnök Enrico Cerea és a tavalyi zsűri elnök Giancarlo Perbellini szakértő véleményét is, hiszen mindketten 3-4 generációs családi, kimagaslónak tartott cukrászdákat üzemeltetnek Olaszországban. Nekik köszönhetően nemzetközi szaktekintélyek is részt vettek a folyamatban.

A Mihályi cukrászda kincsei Forrás: Mihályi

Mit nevezhetünk cukrászdának?

Mielőtt elárulnánk, kik a győztesek, tisztázni szeretnénk, mit tartottak a tesztelők cukrászdának. Azokat a intézményeket tesztelték, ahol a vendégek desszerteket, tortákat, süteményeket, apró süteményeket, fagylaltokat, parfékat, kávé féleségeket és üdítő, frissítő italokat tudnak fogyasztani és igényük szerint azt onnan elvinni.

A Dinig Guide szerkesztősége száz cukrászda meglátogatását követően választotta ki azt a 65 cukrászdát, melyek végül bekerültek a Volkswagen-Dining Guide Étteremkalauz 2018-as kiadványába, mely már kapható az újságárusoknál.

Ezek után íme a lista!

Hova érdemes menni, ha valami finom süteményre vágyunk? Honnan rendeljünk tortát? És honnan érkezzen következő karácsonykor a bejgli, ha lusták vagyunk otthon elkészíteni?

2018-ban a Nespresso-Dining Guide Az Év Cukrászdája Díj nyertese a Mihályi Patisserie

Az idén márciusban 10. születésnapját ünneplő, egykor Desszert Szalon néven futó váci cukrászműhely ma már nemes egyszerűséggel a Mihályi Patisserie nevet viseli, és 2018-ban a Nespresso - Dining Guide az év cukrászdája díj nyertese.

Csokivarázs a Mihályiban Forrás: Mihályi

Az alapító Mihályi László a klasszikus, minden értelemben vett cukrász, az úgynevezett francia cukrászati stílus magyarországi megteremtője, úttörője. Dolgozott számos helyen Ausztriától Norvégián át Shanghai-ig, de megfordult és többször tanult Japánban és Franciaországban is. Elhivatott ember, aki a külföldön megszerzett tudást és tapasztalatot építette be karrierjének sok-sok előkelő állomása után a váci cukrászdába.

Ez a cukrászat egyedülálló az országban, hosszú évek óta töretlen a sikere. A desszertek választékában megtalálhatóak a tökéletesen elkészített magyar klasszikusok, a mára már ikonikussá vált Dobos desszert, vagy a "Csík" somlói, a Rákóczi túrós és az Eszterházy Art Cafe, de a választék részét képezik a formabontó megvalósítások, például a nagyon sikeres, ma már 10 éves Barangoló desszert és a francia és olasz inspirációk.

A Volkswagen-Dining Guide szerint a legjobb cukrászdák első tíz helyét az alábbi cukrászdák foglalják el – a felsorolás nem rangsor.

1. Mihályi Patisserie – Vác

• Auguszt Cukrászda (Fény utca) – Budapest
• Bergmann Cukrászda – Balatonfüred
• Desszert.Neked – Budapest
• Desszertem – Miskolc
• Dolcissima – Budapest
• Gerbeaud – Budapest
• Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda – Sopron
• Solier - Gödöllő
• Százéves Cukrászda – Gyula

Makaronok Mihályi-módra Forrás: Mihályi

És íme a Volkswagen-Dining Guide szerint a legjobb vidéki cukrászdák top tízes listája – a felsorolás nem rangsor.

1. Mihályi Patisserie – Vác

• Arácsi Cukrászda – Balatonfüred
• Bergmann Cukrászda – Balatonfüred
• Desszertem – Miskolc
• Harrer – Sopron
• Jókai Cukrászda– Pécs
• Solier – Gödöllő
• Százéves Cukrászda – Gyula
• Villa Gréta – Siófok

Néhány szó a toplistás cukrászdákról

Auguszt Cukrászda (Fény utca) – Budapest
Auguszt Elek 1870-ben nyitotta meg első cukrászdáját, így a család aktívan alakítja és képviseli a magyar cukrászművészetet immár 148 éve. Az államosítás után a budai Fény utcában nyílt meg emblematikus üzletük 1957-ben, ahol a dinasztia negyedik generációját képviselő Auguszt József cukrászmester személye a klasszikus Auguszt-minőség garanciája. Az újító szellemet, és az új cukrászati trendek ötvözését a családi hagyományokkal felesége, Ibolya képviseli. A legjobb alapanyagokból készülő ínyencségeket patinás, polgári környezetben fogyaszthatjuk el.

Arácsi Cukrászda – Balatonfüred
Közel Balatonfüredhez, mégis távol a Tagore sétány forgatagától található az Arácsi cukrászda, amely mindenképp megér egy kitérőt. Ezt már nemcsak a környékbeliek tudják. Maga a cukrászda nem nagy, a választék mégis nagyon széles. A süteményeken érződik az alapanyagok iránti igényesség, a kínálatban a klasszikusok és új kedvencek is szerepelnek. Az islert nyitás óta számozzák, már jóval hatezer felett tartanak.

Bergmann Cukrászda – Balatonfüred
A nagymúltú, valamilyen formában 80 éve működő családi vállalkozás az egyik legbiztosabb pont a Balaton északi partjának cukrászdái között. A békebeli hangulatú helyen a kínálatban helyet kapnak a klasszikusok is, azonban a modern kor elvárásainak megfelelő sütemények is. nyáron kényelmes terasz teszi vonzóbbá a Bergmannt. A krémes emblematikus!

Desszert.neked – Budapest
A Desszert.neked története egy újlipótvárosi szuterénben kezdődött, és egy ékszerdoboz-szerű, franciás hangulatú üzletben csúcsosodott ki a Paulay Ede utcában, amely azóta is a város egyik legjobb újhullámos cukrászdája. A társalapító és kreatív cukrász Korponai Péter ugyan már nem erősíti a csapatot, valószínűsíthető, hogy a tudás, amit ott hagyott, ott tartja a Desszert.nekedet a legjobbak között.

Desszertem – Miskolc
Kelet-Magyarországon a cukrászdák kínálata kevésbé tartott lépést az éttermek emelkedő színvonalával. Épp emiatt bátor lépés volt egy francia (és modern magyar) stílusú desszertműhely létrehozása. Borsos Zsuzsanna a Csalogány 26-ban dolgozott pastry-chefként, és az ő segítségével tették le a Desszertem alapjait is Miskolcon. A képviselőfánktól a csicsókás mille-feuille-ig minden van.

Dolcissima – Budapest
A Dolcissima nem más, mint Davide Deligio "játszótere". Az olasz cukrászmester Bariból érkezett tíz éve, és pék múlttal is rendelkezik. A Frankel Leó úti cukrászdában látványkonyhában készíti a dél-olaszországi tradicionális édességeket, kompromisszumok nélkül. A canollo és a sfogliatelle emblematikus, de a többi sütemény és fagylalt is kiváló alapanyagból és nagy tudással készül. az élmény szicíliai kávéval teljes.

Klasszikus süteményespult a Gerbeaud-ban Forrás: Flickr.com

Gerbeaud – Budapest
Az idén 160 éves Gerbeaud Kávéház nemzetközileg ismert és elismert vendéglátóhely, ahol egyszerre fontos a tradíció őrzése és az innovációra való törekvés. A cukrászok folyamatosan újító szellemben vezetik a Gerbeaud műhelyét, hogy a népszerű klasszikusok a lehető legszebb formájukban kerülhessenek tányérra. A Gerbeaud csak a legjobb minőségű alapanyagokkal dolgozik, és tartja a lépést a legmodernebb technológiákkal is. Az árak a turistákhoz vannak igazítva, de a Gerbeaud így is folyamatosan teltházzal megy.

Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda – Sopron
Az osztrák Harrer cukrászdinasztia már négy generáció óta működő családi vállalkozás, melynek első magyarországi üzlete a soproni. Karl Harrer egykor ausztria legfiatalabb cukrászmestere volt, versenyzett Kanadában, Japánban és Szingapúrban. Az első soproni üzletet 1995-ben nyitotta, a csokoládéműhely pedig 2009 óta üzemel. Ez utóbbiban csokoládékóstolókat is rendeznek. A Harrer azt képviseli, amit a megálmodója: tudást, tapasztalatot, színvonalat.

Jókai Cukrászda – Pécs
Pécs egyik legkiválóbb cukrászdája, amely francia alapokon áll. törekvései közé tartozik a minőségi alapanyagok használata, valamint a modern technológiák igénybe vétele. A Jókai Cukrászda kínálatában gyönyörűen elkészített, modern édességek szerepelnek, a műhelyben fagylalt is készül.

Mónisüti – Gyenesdiás
Rendhagyó szereplő a listánkon Kövérné Kalmár Mónika vállalkozása, aki elsősorban macaront és tortákat készít megrendelésre, valamint a térség vendéglátó helyeire. Hogy csak néhány helyet említsünk, ahol Móni süt: Sopronban az Esszencia Kávézó, Szombathelyen az Art Cafe, Zalaegerszegen a Kávélabor, míg Budapesten a Pazar Caffe. Egyszemélyes vállalkozásból lett sikersztori.

Solier – Gödöllő
A Gödöllői cukrászdában a tulajdonosok felmenőinek receptjei szerint készülnek a sütemények és torták, minőségi alapanyagokból. a hagyományos házi sütemények modernizált formában kerülnek tányérra, de mellettük a könnyebb, gyümölcsös desszertek is nagyon népszerűek. Ugyancsak figyelemre méltó a tortakínálat, sőt, desszert menü is elérhető.

Százéves Cukrászda – Gyula
A gyulai legendás cukrászda lassan kétszáz éves is meglesz már, hiszen 1840-ben alapította Salis andrás cukrászmester. a helyet 2004 óta balogh László és a Kézműves Cukrászat üzemelteti, tiszteletben tartva a hely múltját. a cukrászdában kaphatók a Kézműves Cukrászat által előállított minőségi sütemények és főzött fagylaltok, illetve Cadeau kézműves bonbonok, csokoládék.

A Villa Gréta egyik szemkápráztató alkotása Forrás: Facebook.com

Villa Gréta – Siófok
Egy nagymarosi házaspár édes vállalkozása az aranyparton, ahol az édességek a feleség, Szilágyi Ágnes szellemi és ehető termékei. A bevállalós páros egy régi szocreált épületet újított fel, amelynek alagsorában folyik a Dolce Vita. Szívből jövő alkotások minőségi és helyi alapanyagokból. Nyáron természetesen fagylaltot is árulnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.