Mától már az interneten is elérhetők a jegyek az újabb varsói járatra a LOT lengyel légitársaságnál. 2018. március 25-től, vagyis a nyári menetrend kezdetétől naponta öt járat közlekedik a LOT színeiben Budapest és Varsó között.
A legújabb járatot este 19.45 órakor indítja Budapestre a lengyel légitársaság, amely 1 óra 25 perces repülés után 21 óra 10 perckor érkezik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A kanadai gyártmányú Bombardier Dash-8 Q400 típusú, 78 személyes légcsavaros gázturbinás gép személyzete Budapesten alszik, majd a váltószemélyzet másnap reggel 7 órakor viszi vissza a gépet Varsóba, ahol 8 óra 20 perckor szállnak le.
Ez a menetrend nagyszerűen illeszkedik a LOT lengyel légitársaság által üzemeltetett hosszú távú járatok csatlakozásához, hiszen a lengyelek Boeing 787 Dreamliner típusú gépeivel egy sor távoli utazási célpont is elérhető Varsóból. Így például azoknak, akiknek valamilyen okból nem felel meg a nyáron induló budapesti LOT-összeköttetés New Yorkba vagy Chicagóba, azok ezeket a városokat elérhetik akár Varsón keresztül is. A LOT-tal számos országba el lehet jutni Madagaszkártól kezdve Mexikón és Kubán át egészen Indonéziáig. Az új, napi ötödik járat azonban elsősorban a Távol-Keletre igyekvőknek jelent versenyképes átszállási lehetőséget.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.