Hosszabb lett a Kéktúra útvonala a balatoni szakaszon

balaton-felvidék
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 02. 13:26
Hosszabb lett a Kéktúra útvonala a balatoni szakaszon.

Változott az Országos Kéktúra útvonal Csobánc és Mindszentkálla közötti szakaszának nyomvonala a tulajdonosi lezárások és a tervezett lezárások miatt. Az új útvonal 440 méterrel hosszabb, szintben pedig öt méterrel több, mint a régi - írja weboldalán a Magyar Természetjáró Szövetség.

Az új útvonal kezdetben egy erdőben halad Fotó: Magyar Természetjáró Szövetség

A lezárás egyrészt a Köves-hegy nyugati oldalában futó, a diszeli aszfaltútra leérkező kék útvonalát érintette. A kék jelzés itt egy rövid szakaszon magánterületen át vezetett, annak tulajdonosa azonban a kihelyezett táblák alapján nem járult hozzá a turisták áthaladásához. Innen nem messze, a Köves-hegy keleti oldalában, a Mindszentkálla felé lefutó oldalon is lekerítést tervez az ottani tulajdonos.

Így az új útvonal az Országos Kéktúra által korábban érintett Mindszentkállát már elkerüli, de a jelenlegi kék útvonalon, a kék négyzet jelzésen elérhető a faluközpont. A részletes útvonal-leírást a szövetség oldalán érdemes tanulmányozni.

Az út egy magasles mellett is elvezet Fotó: Magyar Természetjáró Szövetség

Újabb cikkünk ebben a témában:

A Balaton-felvidék is toplistás az utazási szakértők és bloggerek szerint
Európai viszonylatban is menő a Balaton északi partja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.