Ritka túrákat ajánlunk: kajakon ismerheti meg az Ős-Drávát

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 30. 08:18
Ritka túrákat ajánlunk: kajakon ismerheti meg az Ős-Drávát

A szaporcai Ős-Dráva Látogatóközpont a nyári szezonban néhány kuriózumnak számító evezőstúrát szervez a folyón, hogy a látogatók megismerhessék annak természeti értékeit – tudtuk meg a Duna-Dráva Nemzeti Park illetékeseitől.

Fotó: Duna-Dráva Nemzeti Park / Facebook

A Vejti és Drávaszabolcs közötti túra természeti szépségekben különösen gazdag program. A Dráva Európa egyik legtisztább vizű folyója, ahol a magyarországi halfajok 2/3-a megtalálható. A program során a terület természeti értékeit ismerhetik meg a résztvevők, szerencsés esetben az ártéri madárvilág képviselői – szürke gémek, nagykócsagok, ritkán jégmadár és rétisas is a szemünk elé kerülhet. A túra hossza húsz kilométer, és legalább öt órát kell rá számolni. Két alkalommal kerül rá sor a nyáron: június 10-én és július 30-án. A Dráva határfolyó, ezért személyi igazolvány vagy útlevél mindenképpen szükséges.

Fotó: Matusik Tamás / Flickr.com

A másik túra kezdőknek, családoknak is ideális, és a Látogatóközpont közelében elhelyezkedő Fekete-vízen négyszemélyes kenuval vagy kétszemélyes kajakkal fedezhetik fel a táj értékeit. A tíz kilométeres túra három-négy órát vesz igénybe. Ezen a túrán sodrás nincs, technikai nehézségekre nem kell számítani. Időpontok: június 24., július 8. és július 29.

Mindkét túra kombinálható egyénileg az Ős-Dráva Látogatóközpontban tett kirándulással. Árak és részletes ismertetők a túráról itt találhatók.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.