Újabb két púppal gazdagodott a Szegedi Vadaspark

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 29. 22:17
Újabb két púppal gazdagodott a Szegedi Vadaspark

Nem kifejezetten tavaszi időjárás fogadta az előző hét végén született kis tevecsikót a napfény városában, de a mostani hét verőfényes napsütése kárpótolhatta – írja a Szegedi Vadaspark honlapja.

A kora reggel világra jött újszülött első botladozásainak, majd lépéseinek a látogatók is tanúi lehettek. Bár voltak izgalomra okot adó események a nap folyamán, a történéseket figyelemmel kísérő állatkerti gondozók mindent megtettek azért, hogy a kisteve mielőbb erőre kapjon és szopni kezdjen. Másnap reggelre megnyugodhattak: nyilvánvalóvá vált, hogy Kata, az anya gondosan neveli és szoptatja a Juszuf névre keresztelt szülöttét.

Juszuf és édesanyja, Kata Szegedi Vadaspark

A Szegedi Vadaspark régi nagy kedvencei a tevék, többször születtek is már csikók az állatkertben. Van köztük, amelyik a Szegeden maradt, mint a rövidesen szintén anyai örömök elé néző Góbi, mások pedig más állatkertekbe kerültek. A Vadasparknak nem titkolt terve, hogy az idei szaporulatból is megtart egyet az állatkertben.

A Szegedi Vadasparkban az utóbbi években folyamatosan folynak fejlesztések, és 2018 tavaszára egy elefántparkkal is bővül a létesítmény.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.