Március 21-én újabb értékekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár – írja az MTI. A Hungarikum Bizottság a hungarikumok sorába emelte az Egri Bikavért, a Kodály-módszert, a magyar pásztor- és vadászkutya fajtákat, valamint a tiszai halászlét.
Az egri várban, borászok részvételével tartott sajtótájékoztatón taps fogadta a bejelentést, hogy hungarikummá vált a világszerte ismert vörösbor, az Egri Bikavér. Érdekesség, hogy 81 éve ugyanezen a napon jött létre az Egri Borvidék, mint jogilag önálló bortermő terület Darányi Ignác földművelésügyi miniszter döntése alapján.
Bikavérek Magyarországon
Bár a bikavér neve a köztudatban az egri borvidékkel forrt össze, Szekszárdon is készítenek bikavért, sőt, itt készítettek először.
Az egri és a szekszárdi bikavér nemcsak jellegében, de a készítésére vonatkozó előírásokban is jelentősen különbözik. Ha lemaradt a legutóbbi alkalomról, amikor párbajt vívtak, utánajárhat a kettő közötti különbségnek. Cikkünkben eláruljuk, hol érdemes megkóstolni különféle változatokat, hogy mihez igya őket, és hogy az árbeli eltérések mit takarnak.
Torockó épített öröksége is hungarikum lett - 2017.06.21.
A magyar huszárral és tanyával egyetemben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.