Miskolc turisztikai szervezete már 3. éve szervezi meg havi rendszerességgel a tematikus városnéző sétákat. A március 2. szombatján induló programsorozatra már 6 alkalmas bérletet is lehet majd vásárolni, amelynek szelvényei más, a HelloMiskolc által kínált egyéb garantált sétákon vagy túrákon is felhasználhatók, írja a turizmus.com.
Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a klasszikus belvárosi idegenvezetések minden hónap 2. szombatján délelőtt 10-kor kezdődnek.A 1,5-2 órás programok során ebben az évben is lehetőségük lesz a résztvevőknek arra, hogy ellátogassanak egy-egy olyan helyszínre, amely kevésbé ismert, általában nem vagy csak külön engedéllyel látogatható.
Szó lesz különleges burkolatokról, érdekes kapualjakról, a 180 éve született legendás Bató Eszterről, és a résztvevők megismerhetik majd az egykori Urak utcáját vagy a régi malmok környékét.
Az első tematikus séta a belváros földalatti érdekességeibe enged betekintést, hiszen különböző funkciójú emblematikus épületek pincéibe juthatnak el a program során.
Árak: felnőtt: 900 Ft, nyugdíjas és diák: 600 Ft, családi jegy (1 felnőtt és 2 gyerek vagy 2 felnőtt és 1 gyerek): 1990 Ft, miskolci lakosoknak és a miskolci TDM-tagok alkalmazottainak: 600 Ft, Miskolc Pass Classic kártyával 500 Ft.
A Miskolc Pass turisztikai kártyával egyszeri alkalommal ingyenes. A részvételi díj az idegenvezetés szolgáltatást tartalmazza, belépőket vagy más szolgáltatásokat nem. Extrém időjárás esetén a sétákat későbbi időpontra halaszthatják. A programon mindenki saját felelősségére vesz részt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.