Noé is megirigyelné: szingapúri állatkert

orangután
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 17. 13:36
Szingapúrból jelentjük: a város nem csupán a shoppingolók paradicsoma, hanem sok száz állatfajtáé is. A világ egyik leghíresebb állatkertjében, a Singapore Zoo-ban jártunk, ahol akár együtt is reggelizhetünk az orángutánokkal.

Egy ilyen, az állatkertet a vadrezervátumokkal ötvöző műfaj kifejezetten barátságosnak és élhetőnek tűnik. Az átlagos állatkertekhez képest a Singapore Zoo-ban sokkal jobb körülmények között élnek az állatok, ugyanis ketrecek helyett az eredeti életterükre emlékeztető, tágas kifutókat építettek nekik.

Majdnem tízezer kilométert kell utazni Budapestről a Singapore Zoo-ig – így valószínűleg nem az elsődleges ok egy szingapúri utazásra az állatkert, de kiterjedése és a gazdag programkínálata miatt érdemes minimum fél napot betervezni erre a látványosságra! A fél napot ráadásul éjszakára is beoszthatjuk: Szingapúrban találjuk ugyanis a világ első éjszakai állatkertjét. (Ezt az élményt mi most sajnos kénytelenek voltunk kihagyni, de ha visszatérünk, mindenképp ki szeretnénk próbálni.)

A város egyik sajátossága, hogy egyszerre kiépített - kitűnő infrastruktúrával, felhőkarcolókkal és a világ egyik legforgalmasabb kikötőjével rendelkezik -, ugyanakkor tele van zölddel. Sok ezekből betelepített növény ugyan, de ez nem von le a látványból. Különösen igaz ez a Gardens by the Bay műfáira.

Már a sok egymást követő évben is a világ legjobbjának kikiáltott repterén, a Changin is vízesés, zöld szigeteken élő növények, orchidea- és pillangókertek fogadnak. Természet és ember különös szimbiózisának lehetünk tanúi Szingapúrban. A kis területre koncentrálódó több mint ötmilliós embertömeg gyakorlatilag felemésztette a fantasztikus helyi élővilágot. Ez a felismerés viszont sürgősen tudatos városépítést és progresszív gondolkodásmódot hozott magával: mára az egyik legfőbb elvük a környezettudatosság, beleértve a zöldek folyamatos, nagy arányú telepítését.

Szingapúri látkép – adnak a zöldre Galéria: Noé is megirigyelné: szingapúri állatkert Fotó: Northfoto

De nemcsak növényeket, hanem állatokat is hoztak a metropoliszba: a turizmusra kellőképpen berendezkedett városban az állatkert és a speciális szafarik az utazók legkedveltebb programjaihoz tartoznak.

A világ legújabb óriásgépével Szingapúrba

A világ legújabb óriásgépével, a Qatar Airways díjnyertes légitársaság kötelékébe tartozó Airbus A350-esen csupán egy átszállással, Dohán keresztül Szingapúrba repülhet. Részletek és további desztinációk itt.

Szingapúri állatkert: élni és élni hagyni

A szabályozottságáról híres-hírhedt városnak természetesen az állatkertjében is minden jól szervezett. Olyan mókás momentumok jelzik, hogy a szingapúriak mindenre gondolnak, és mindenre előszeretettel figyelmeztetnek, mint például a kenguru-átkelőhelyeket jelző táblák. (Ezek mindössze arra hívják fel a figyelmünket, hogy lehet, hogy át fog kelni ott egy kenguru.)

Az orángutánok szabadon vannak Galéria: Noé is megirigyelné: szingapúri állatkert Fotó: Then Chih Wey Xinhua / eyevine / Northfoto

Szingapúr állatkertjének szembetűnő törekvése, hogy az állatokat nem ketrecek mögött tartják és úgy mutogatják, hanem igyekeznek a lehető legtermészetesebb módon nyújtani otthont számukra. Az olyan fajtákat, amelyek nem jelentenek komolyabb veszélyt – mint például a struccok és emuk –, csak egy kis fakerítéssel választják el az állatkert vendégeitől. (Persze hergelni nem kell őket, jókorát tudnak csípni!) A veszélyes fajtákat azonban vizes árkokkal, üvegfalakkal tartják távol a látogatóktól.

Gyönyörűség: fehér bengáli tigris Galéria: Noé is megirigyelné: szingapúri állatkert Fotó: Northfoto

Az állatkertnek jelenleg nagyjából 2800 lakója van. A leghíresebbek közé tartozik a különleges, fehér színű trió: a fehér bengáli tigris, a fehér orrszarvú és jegesmedve. Itteni hármasuk mára jelképpé vált.

A fehér bengáli tigris elképesztően látványos és nemes állat: a szeme kék, az orra rózsaszín, csíkjai barnák és feketék. Ez a bengáli tigris egy létező alfajtája, nem albínó, viszont a dzsungelben igencsak feltűnő színe miatt a túlélési esélyei jóval alacsonyabbak, mint a vöröseknek.

Travelo tipp:

Csak a fehér bengáli tigrisekért nem kell ilyen messzire utaznia, hiszen 2015 óta a nyíregyházi állatkertben is él két fiatal példány.

A Singapore Zoo-ban kisebb majmokkal, sőt – elsőre meglepő, de – orángutánokkal is testközelből találkozhatunk. Előbbiekkel le is pacsizhatunk, ha épp nem hagynak faképnél minket. Utóbbiakkal persze csak a gondozóik jelenlétében, szervezett formában barátkozhatunk. Erre találta ki az állatkert a közös reggeliket, ahol – ha nem is egy asztalnál, csak egy térben – együtt ehetünk az orángutánokkal. Ők a gondozóiktól kapják a finom falatokat, és közben sorba állhatunk közös fényképet készíteni velük. Mi pedig egy svédasztalról válogathatunk a helyi tradicionális reggeli fogások és kontinentális reggelik között.

Madárország: Jurong Madárpark

A Jurong Madárparkot nem Jurong szigetén, hanem Szingapúr szigetének dél-keleti felén találjuk. A park egy önálló, kizárólag madaraknak szentelt létesítmény, olyan környezetben sétálhatunk itt, mintha egy Indiana Jones filmben járnánk. A dzsungel adott, a trópusi esőerdei fák, vízesések, liánok, hatalmas papagájok és kakaduk látványa és cserregése a kalandfilmeket idézi. Persze nem Szingapúrban járnánk, ha nem hoztak volna létre itt is valamit, ami egyszerre természetes és művi, ráadásul világrekorder: itt találjuk a Föld legnagyobb mesterséges vízesését. (A szingapúriak rekordállítási mániájuknak saját honlapot is szenteltek.)

Különleges felvétel: pelikán a Jurong Parkban étkezés közben Galéria: Noé is megirigyelné: szingapúri állatkert Fotó: Nikhil Rasiwasia/Solent News Photo Agency / Northfoto

Tipikus szingapúri látvány: a Jurong Parkba ultramodern függővasúton érkezünk, hogy aztán esőerdei csapásokon, zöldellő pázsitos részeken, madárleső tornyokban és függőhidakon masírozva fedezhessünk fel a parkban élő mintegy 380 madárfajból annyit, amennyire az időnkből futja – és persze amennyi meg akarja nekünk mutatni magát.

A Jurong park jelenlegi madárpopulációja kb. ötezerre tehető, köztük igazi fajtakülönlegességekkel is találkozhatunk az óriástukántól a flamingókon át a ritka baglyokig. A létesítmény egyik büszkesége az 1600 négyzetméteren elterülő pingvinpark, szigorúan védett fajtákkal. A madárpark egy egész napra is tökéletes kikapcsolódás lehet.

Singapore Zoo belépőjegyárak

Szingapúri Állatkert: felnőtteknek 33 szingapúri dollár (kb. 6900 Ft), gyerekeknek 22 szingapúri dollár (kb. 4600 Ft)
Éjszakai állatkert: felnőtteknek 45 szingapúri dollár (kb. 9400 Ft), gyerekeknek 30 szingapúri dollár (kb. 6200 Ft)
Jurong Madárpark: felnőtteknek 29 szingapúri dollár (kb. 6000 Ft), gyerekeknek 19 szingapúri dollár (kb. 4000 Ft)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.