Átadták a világ leghosszabb levegőbe épült kerékpárútját

Kína
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 26. 17:18
Átadták a világ leghosszabb levegőbe épült kerékpárútját.

Kína első és egyben a világ leghosszabb, pillérekre épült kerékpárútját adták át Hsziamen kínai nagyvárosban. Az öt méter széles, kétszer két sávos magasított bicikliút 7,6 kilométer hosszan, helyenként öt méteres magasságban kanyarog, a három és fél millió lakosú délkelet-kínai tengerparti metropolisz öt jelentős lakónegyedét és három bevásárlónegyedét összekötve - írja az MTI.

A csütörtökön átadott, és egy hónapig tesztüzemmódban működő "égi" bicikliúton óránként 2000 kerékpár haladhat keresztül maximálisan 25 kilométeres óránkénti sebességgel. Kapui a multiszenzoros megfigyelőrendszernek köszönhetően automatikusan becsukódnak, ha túl nagy a zsúfoltság. A pályára 11 helyen - 11 buszmegállónál és két metróállomásnál - lehet felhajtani.

A magasított kerékpárutat 1,3 méter magas korlát szegélyezi, és bár 30 ezer lámpa világítja meg, éjszaka - este fél 11-től reggel fél 7-ig - nem használható. Olyanok is használhatják, akiknek nincs saját bringájuk, mert a "gyorsforgalmi bicikliúton" bérelni is lehet kerékpárt. Néhány nyugat-európai városban már épült hasonló, de rövidebb bicikliút.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.