Szenteste az éjféli misén kongatják meg először Győr új harangjait

Győr
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 12. 09:44
Vasárnap érkezett Győrbe a Loyolai Szent Ignác bencés templom hat új harangja, amelyet Ferenc pápa áldott meg Rómában december 7-én. Az összesen hét harangból álló együttes először december 24-én, az éjféli szentmise előtt szólal meg.
Fotó: Krizsán Csaba / MTI

Az idén 375 éves templom harangjait a győri önkormányzat, helyi vállalkozások, a bencés perjelség és győri polgárok adománya révén 37 millió forintból, az 1599-ben alapított innsbrucki Grassmayr Harangöntödében öntötték újra. A hat új harangot november 28-án öntötték, méretüket és eredeti hangképüket a fennmaradt harangszék, nyelvek és jármok méretei, valamint levéltári források alapján rekonstruálták - írja az MTI.

A templom eredeti négy harangját az első világháborúban lefoglalták és beolvasztották. Csak az 1744-ben, Bécsben öntött Szent Ignác-harang maradt meg, amelyet azonban repedés miatt 1853-ban Kőszegen újraöntöttek. A 3,3 tonna súlyú harang Szent Benedek nevét kapta. Az új harangok közül a Szent Mór-harang súlya 1900 kilogramm, a Szent Mihály-harangé 780 kilogramm, a Szent Ignác-harangé 560 kilogramm, a Szent Márton-harangé 230 kilogramm, a Szent Maurus-harangé 170 kilogramm, a Szent Placidus-harangé pedig 100 kilogramm.

Fotó: Krizsán Csaba / MTI


A harangokat a győri önkormányzat vasárnap délután fogadta a Városháza előtt, majd ünnepélyes menettel vitték a Széchenyi térre a bencés templom elé, ahol egy hétig még bárki megtekintheti. A harangokat december 18-án szenteli fel Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, Veres András győri megyés püspök és Fazakas Márton csornai apát. Az új harangokkal együtt a győri bencés templom csatlakozik Magyarország legtöbb haranggal rendelkező templomaihoz, a Mátyás-templomhoz és a Kalocsai Főszékesegyházhoz.

A Loyolai Szent Ignác bencés templom a mai Magyarország legkorábbi barokk stílusban épült temploma, amelyet a jezsuiták építtettek 1634 és 1641 között. 1802-ben került a templom a bencés rendhez, miután 1773-ban Mária Terézia elrendelte a jezsuita rend feloszlatását.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.