Az Európai Robotika Hét alkalmából a Bécsi Műszaki Egyetem is megnyitja a robotika laborját az érdeklődők előtt. A 2016. november 25-én, 16.00 és 24.00 óra között megrendezett Robotok Éjszakáján a TU Wien "Sehen für Roboter" kutatócsoportja mutatkozik be, amely Markus Vincze professzor vezetésével azt vizsgálja, miként látnak a robotok.
A kutatók most éppen a Hobbitot tesztelik, amely néhány éven belül nagy karriert futhat be háztartási robotként. Egy idősödő társadalomban ugyanis hasznos képesség, hogy fel tudja szedegetni a földről az elejtett dolgokat. De hogyan ismeri fel a tárgyakat a Hobbit? Erre a kérdésre is választ kaphatnak az érdeklődők a TU Wien nyílt napján. Romeóval, a humanoid robottal pedig arról értekezhetnek, hogy mit jelent számukra a tér és a tárgyak. A beszélgetések eredményeként a kutatók a térnek egy olyan modelljét alkotják meg, amely egyszerre gépi és emberi.
Egy víz alatti robotszimulátor segítségével azt is ki lehet próbálni, milyen egy GIRONA500 víz alatti robotot irányítani, amelynek már öt "ízület" van a karján.
A 10 és 15 év közötti fiatalok még a robotprogramozásba is belevághatnak: minden előismeret nélkül, néhány perc alatt autonóm mozgásra – például egy vonal követésére – taníthatják a Hedgehog (Sün) nevű minirobotot.
A Robotok Éjszakáján való részvétel ingyenes és nincs regisztrációhoz kötve.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.