Ritka, és szupercuki pöttyös szarvasok érkeztek a Budakeszi Vadasparkba

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 24. 13:56
Ritka, és szupercuki pöttyös szarvasok érkeztek a Budakeszi Vadasparkba

"Igazi örömhír, hogy a Budakeszi Vadasparkban mostantól Dybowski-szikaszarvasokat is lehet látni. A rendkívül ritka állat ugyanis a hazai vadonban szabadon egyáltalán nem található" – írja közleményében a Budakeszi Vadaspark.

Fotó: Budakeszi Vadaspark

A Budakeszi Vadasparkba az őstulkok után most egy újabb kuriózumértékű állatfaj érkezett, amely ugyan szorosan kötődik a hazai faunához, a legtöbbünk mégsem találkozhatott vele. Szikaszarvast, vagyis egyik alfaját, a Dybowski-szikaszarvast (Cervus nippon hortulorum) eddig ugyanis csak a Fehérvárcsurgói Vadaskertben lehetett látni, ahová 1975-ben kerültek. Az eredetileg Kelet-Ázsiából származó állat hazai telepítésének sikerességét az is biztosította, hogy a szikaszarvasok jól bírják a téllel járó hideget, vagyis könnyebben képesek alkalmazkodni az európai éghajlathoz és viszonyokhoz.

A Budakeszi Vadaspark gím- és dámszarvasokból álló szarvasállományához két hónappal ezelőtt, a Fehérvárcsurgói Vadaskertet kezelő cég jóvoltából egy fiatal Dybowski-szikaszarvas tehén és egy fiatal bika érkezett. A szikaszarvas párt az ilyenkor természetes, állatvédelmi protokoll szerinti beszoktatási időszak után mostantól a nagyközönség is láthatja.

„Egy új állatfaj érkezése mindig rendkívül izgalmas esemény a Vadaspark életében, mind a szakembergárdánk, mind a látogatóközönségünk szempontjából. A szikaszarvasok befogadásával ráadásul tovább erősödött a Vadaspark rezervátum jellege, ugyanis veszélyeztetett fajról van szó, mely megóvása kiemelt természetvédelmi feladatunk. A fiatal, életerős tehén és bika ráadásul a terveinknek megfelelően épp a párzási időszak kellős közepén érkezett hozzánk. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy olyan, a lehető legideálisabb körülményeket biztosítsunk nekik, hogy május-június tájékán újszülött szikaszarvasokat köszönthessünk, és innen, Budakesziről is támogathassuk a hazai szikaszarvas populációt" – mondta Szabó Péter, a Budakeszi Vadaspark igazgatója

Fotó: Budakeszi Vadaspark

A Dybowski-szikaszarvas a párosujjú patások rendjéhez, a szarvasfélék családjához tartozik. Egy átlagos testfelépítésű példány 162-173 centiméter hosszú, marmagassága 65 és 105 centiméter, testtömege pedig 73 és 117 kg közé tehető. Szőrzetének színe vörösesbarna, oldalán fehér pöttyökkel, hogy sikeresebben tudjon beleolvadni a ritkás erdő növényzetébe. Téli szőrzete az évszakok változásával szürkéssé, majdhogynem feketévé sötétedik. A szikaszarvas alapvetően társas lény: nyáron kis csapatokban él, a párzási időszak kezdetétől számítva pedig nagyobb csordákat, úgynevezett rudlikat alkot. Leggyakrabban lágyszárúakkal, fás növények leveleivel, rügyekkel, hajtásokkal és vékonyabb ágakkal táplálkozik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.