A 125 cm magas, távirányítható robot akár 35 km/órás sebességgel is tud közlekedni, vagyis az életmentő személyzetnél 12-szer gyorsabban fut, és több mint 130 km-nyi távolságot is képes egyszerre megtenni. A robotokat úgy tervezték, hogy a legrosszabb időjárási viszonyoknak is ellenálljanak és egyszerre 4-5 embert is menteni tudjanak. Hatalmas hullámok és viharos körülmények között is bevethetők, vagyis olyan esetekben, amikor egy emberi életmentőnek nehezebb végrehajtani a mentési teendőket - foglalja össze a robot erősségeit a Gulfnews.com, amelyet a Közel-Keleten először vetnek be először.
A robot súlya 11 kg, az energiát újrahasznosítható elemekből nyeri. Egy 45-90 percig tartó feltöltéssel 30 mentési munkálatot tud elvégezni. Az életmentők a robotokat nemcsak közvetlen a vízbefulladás veszélye során vethetik be, de menthetnek velük hajókat és jet ski-ket is.
„A kezdeményezés egybevág a dubaji kormány politikájával, miszerint tartanunk kell a lépést a legmodernebb technológiákkal és innovációkkal, miközben ügyelünk minden előkészületre, hogy fejlesszük a mentési folyamatokat Dubai szabadstrandjain"- fogalmazott Alya Al Harmoudi, Dubai környezetvédelmi részlegének igazgatója.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.