"Ez nem korlátozza a turisták jogait. Éppen ellenkezőleg, meghatározza, hogy hol vannak, ami hasznos lehet, ha néhány turista túl sokáig marad vagy eltűnik" és körözi a rendőrség - indokolta a kezdeményezést Takorn Tantaszit, a távközlési bizottság főtitkára, írja az MTI.
Tantaszit arról nem közölt részleteket, hogy milyen technológiát kívánnak használni.
Eddig a turistáknak semmilyen személyes iratot nem kellett bemutatniuk, hogy SIM-kártyát vásárolhassanak. Sőt, egyes légitársaságok ingyenes kártyákat adtak utasaiknak, bármilyen regisztráció nélkül.
Nem ez lenne az első alkalom, hogy a katonai rezsim megpróbálja szigorúan ellenőrizni az országba érkező temérdek turistát. Az év elején a hatóságok kellemetlen helyzetbe kerültek, amikor kiszivárgott a helyi sajtóban, hogy adatbázist hoztak létre a Thaiföldön élő külföldiekről.
2014-ben a katonaság bejelentette, hogy azonosító karkötőt terveznek a turisták számára, állítólag a saját biztonságuk érdekében.
"Ha lerészegednek, és elalszanak a strandon, vissza tudjuk őket vinni a szállásukra" - hangsúlyozta a turisták biztonságáért felelős rendőri vezető, miután két brit turista éppen emiatt halt meg. A tervet mégis gyorsan elvetették.
A tervezett SIM-kártya használata turisták millióit érintené évente, de nem vonatkozna a tartósan Thaiföldön élő külföldiekre, akiknek mindenképpen igazolniuk kell magukat, ha SIM-kártyát akarnak vásárolni, és útlevelük másolatát is le kell adniuk az üzletben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.