A Budakeszi Vadaspark elsődleges célja, hogy a kis- és nagykorú látogatókkal eredeti élőhelyükön ismertesse meg a Magyarországon őshonos, illetve a Kárpát-medencébe betelepült állatokat. A 2015-ben érkezett és 2016-ban bővült őstulok gulya befogadásával tovább erősödött a Vadaspark rezervátum jellege, és sikeresnek bizonyult az őstulok program: a most született új jövevényekkel együtt immár hat egyedből áll a Budakeszin található, a minden ma élő szarvasmarha-fajta ősét képviselő őstulok állomány – olvasható a vadaspark közleményében.
Az őstulok a párosujjú patások rendjébe és a tülkösszarvúak családjába tartozó, mára már kihalt faj. Európa legnagyobb növényevője lehetett. 260-310 cm-es testhossza, 155-180 cm-es marmagassága, 700-1500 kg-os súlya, 80 cm-nél is nagyobb szarva jóval meghaladja a ma élő legnagyobb bölények méreteit is. A nemek közti különbségek nem csak a test és a szarvak méretbeli eltéréseiben mutatkoznak meg: a szőr színe is jelentősen különbözik (a bikák sötétbarnák vagy feketék, a tehenek és a borjak világos vagy vöröses barnák), azonban az orr körvonalát követő fehér folt mindkét nemnél megfigyelhető.
A kutatók barlangrajzokra és korabeli leírásokra hagyatkozva tettek kísérletet arra, hogy rekonstruálják az 1627-ben kihalt őstulkot. „Feltámasztásának" fő célja, hogy újra benépesítsék vele Európa vad ökoszisztémáit; hogy a marhák egykori ősei újra létezzenek a vadonban, a háziasított fajtákkal együtt élve. Az őstulkok feltámasztásába az 1920-30-as években először a Heck testvérek vágtak bele: primitív jelleget hordozó, ősi fajok keresztezésével, több évtizedes munka során sikerült egy küllemre meglehetősen hasonló fajt előállítaniuk, ám mivel ez a faj méreteiben még mindig elmaradt az őstuloktól, a 20. században számos újabb feltámasztási kísérlet vette kezdetét, mint például a Tauros-program, vagy az Uruz-projekt. Ezek a kezdeményezések nem a Heck-marhát tenyésztették tovább, hanem különböző fajták pároztatásával igyekeztek őstulkot tenyészteni.
A célhoz talán legközelebb jelenleg a Hortobágyi Nemzeti Park területén, a Pentezugban 1997-ben létrehozott, minimális emberi beavatkozást igénylő bioszféra rezervátumban zajló tenyésztési program áll – szakmai együttműködés keretei között innen érkezett Budakeszire a három őstulok, Lupó, Lavinia és Paulina is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.