Megérkezett az Air Canada Rouge első Toronto-Budapest járata

Torontó
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 14. 11:37
Elindította budapesti járatát az Air Canada Rouge, amely heti három alkalommal közlekedik közvetlenül Toronto és Budapest között.

A szabadidős utazásokra szakosodott Air Canada Rouge szezonális jelleggel október 16-ig közlekedik a két város között, a repülőgépek hétfőn, szerdán és pénteken indulnak Kanadából és másnap érkeznek Budapestre. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a járat fogadásakor tartott sajtótájékoztatón kedden elmondta: a magyar-kanadai gazdasági és turisztikai kapcsolatok erősítése mellett nemzetpolitikai szempontból is fontos az új járat, mivel a legutóbbi népszámlálás adatai szerint 310 ezer magyar él Kanadában, közülük 53 ezren Torontóban - írja az MTI.

Budapest Airport

Hangsúlyozta: a társaság több tonna árut is szállított már az első járattal, és a kapacitások biztosításával hozzájárulhat a két ország közötti, mintegy 400 millió dollár értékű kereskedelemhez is. Jost Lammers, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport vezérigazgatója közölte: létező igényre reagál az újabb járat, mivel az elmúlt évben 91 ezer utast fogadtak Kanadából, és a légitársaság átszállást biztosít az Egyesült Államokba és a Karib-térségbe is.

Lisa Helfand, Kanada magyarországi nagykövete üdvözölte a járat megnyitását, amellyel a családok közelebb kerülnek egymáshoz, a Kanada és az EU közötti megállapodás (CETA) értelmében pedig az utazás is könnyebb, mint korábban.

Ahogy már korábban is írtuk, a cég Boeing 767-esei június 10. és október 15. között hetente háromszor, hétfőn, szerdán és pénteken 19:00-kor indulnak Torontóból és a következő napon, 10:00-kor érkeznek meg Budapestre, majd 12:00-kor indulnak vissza és helyi idő szerint 15:40-kor érkeznek meg a kanadai városba. Budapestről így már két légitársaság is kínál közvetlen járatot: az Air Canada Rouge mellett az Air Transat hetente egyszer repül júniustól Torontóba.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.