A két tigris május végén látta meg a napvilágot. Az anyaállat, Kátya, akinek ők az első kölykei, nagy odafigyeléssel gondozza a fiatal ragadozókat, mondta el az MTI-nek Török László, Veszprémi Állatkert igazgatója.
A kistigrisek három hónapos korukig csupán anyatejjel táplálkoznak. A szemük a második héten nyílik ki, addig az anyaállat közelében töltik napjaikat. Szása, az apaállat 7 évvel ezelőtt, pár hetes korában érkezett a veszprémi állatkertbe, mára mintegy 200 kilóssá növekedett. kb. másfél hónap múlva kezdődik meg a két kistigris kiszoktatása a kifutóba, majd ezt követően látogathatják is a két különböző nemű fiatal nagymacskát.
A Nyíregyházi Állatparkban 260 napnyi vemhesség után világra jött borjú eleinte világosbarna, majd 2-3 hónap elteltével kezd sötétbarna bundát növeszteni. Az 1 hónapos gida jelenleg anyjával egy elkülönített helyen cseperedik, de ahogy megerősödik , az Afrika élővilágát bemutató Tarzan ösvényen fog csatlakozni a Grevy-zebrákból, Rotschild-zsiráfokból, szitatungákból, oryx antilopokból és nagy kudukból álló csordához, olvasható az állatpark közleményében.
A lóantilop Közép- és Dél-Afrika ligetes szavannáin, kisebb csordákban él, amelyek tehenekből és fiatal borjaikból, valamint egy domináns bikából áll. Sok hím ürülékkel és patakaparásokkal kijelölt territóriumot tart fenn a különösen jó legelőkön, hogy odavonzza a szabad nőstényeket. A terület gazdája a többi bikát is hagyja legelni birtokán, amíg alávetett módjára viselkednek, és nem mutatnak érdeklődést a nőstények iránt. Ellenkező esetben küzdelemre kerül sor, amely ritkán vezet komoly sérülésekhez.
Elsősorban az alacsonyabb fűfélék leveleit fogyasztják. A száraz időszak kezdetével 100 fős, vagy nagyobb csordákba verődnek, táplálékban és vízben gazdag vidékre vándorolnak, az esős időszakban kisebb csoportokra oszlanak.
A szaporodási időszakban a hímek megvívnak egymással a csorda fölötti uralomért: letérdelnek és szarvaikat teljes erőből egymásnak szorítják.
A fekete lóantilop (Hippotragus niger) az egyik legimpozánsabb megjelenésű antilopfaj. Fejük fekete-fehér rajzolatos, felálló nyaksörényük és bojtos farkuk van. Robosztus testfelépítésű állatok, a hímek átlagosan 250kg míg a nőstények 220kg-os testtömegűek. Hároméves korukig a bikák és a tehenek szinte teljesen egyformák, mély vörösesbarna szőrzetűek. Ivarérett korban azonban a hímek megfeketednek, és szarvuk is hatalmasra nő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.