Lelépett a Malaysia Airlines vezetője

Malajzia
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 21. 09:26
Alig több mint egy évvel a kinevezése után távozott a Malaysia Airlines éléről Christopher Müller vezérigazgató. Kérdésessé vált a 2014-ben két légikatasztrófát is elszenvedett légitársaság jövője is.

A Reuters tudósítása szerint Müller a személyi feltételek változása miatt döntött így, bőven az előtt, hogy lejárna tavaly májusban három évre kötött szerződése, számolt be az airportal.hu. A lépést a légitársaság nem kommentálta, csak annyit közöltek, hogy új vezérigazgatót keresnek, a hírügynökségnek nem sikerült a német ügyvezetőt elérnie. Müller csak a vezérigazgatói pozíciójáról mondott le, az igazgatóságnak továbbra is tagja marad.

A Malaysia Airlines egyik Boeing 777-es gépe Fotó: Guoji Xinhua / Eyevine, NORTHFOTO

A Malaysia Airlines azok után került anyagi vészhelyzetbe, hogy 2014-ben két Boeing 777-esük is baleset miatt megsemmisült és több százan haltak meg. A Pekingből Kuala Lumpurba tartó 370-es járatot teljesítő gépet egészében a mai napig nem találták meg, csupán néhány roncsdarab került elő, miután március 8-án eltűnt. Az Amsterdam-Kuala Lumpur (MH17) járatot pedig lelőtték az ukrán határ közelében júniusban.

A légitársaság már a balesetek előtt sem volt a legjobb anyagi formában, de a katasztrófák után 1,5 milliárd dolláros kormányzati segélycsomagot kellett igénybe venniük, cserébe elkezdték a társaság átalakítását. Ennek részeként a Malaysia csak a londoni járatát tartotta meg az európaiak közül, kivonták a 777-eseket a flottából és elbocsátották dolgozóik egyharmadát, mintegy hatezer embert.

Bár Müller lemondásáig nem kezdett el profitot termelni a cég, az árbevétele növekedésnek indult, és korábbi becslések szerint 2018-ra vált volna nyereségessé.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.