A rekonstrukció célja, hogy Füzér vára – a 16-17. századból fennmaradt gazdag tudásanyag felhasználásával – méltó bemutatóhelye legyen a hazai történelem sokoldalú szegletének, a benne élők mindennapjainak és a kor szokásainak - olvasható a közleményben.
Ezt korhű építészeti megoldásokkal, illetve a fennmaradt leltári feljegyzések alapján elkészített korhű belső berendezéssel, valamint a századot megidéző, funkciónak megfelelő kézműves mesterségek bemutatásával igyekeznek elérni.
A minél hitelesebb ábrázolás érdekében a leltári feljegyzésekből ismert berendezés valósághű másolatait helyezték el a kiállítási területeken. Itt a látogató a 17. század tágabb történéseibe is bepillantást nyerhet az eredeti régészeti leletek és a tárlatok feliratai, valamint az élményt teljessé tevő zörejek és egyéb hanghatások segítségével.
A rekonstruált várban interaktív középkori kiállításokat tartanak majd a vár kincstári funkciója,a 16-17. század hétköznapi élete és tárgyi kultúrája, a vár építéstörténete és a Perényi családhoz fűződő történeti események kapcsán. Miközben bemutatják, milyen hagyományok fűződnek a Magyar Szent Királyi Korona őrzéséhez, és kialakítanak egy Nemzeti Koronaőrzési Emlékhelyet is. A füzéri vár a tervek szerint jövő tavasszal nyitva meg kapuit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.