Decmber 18-20. között 11-22 óráig, 25 százalékos kedvezménnyel vásárolhatók jegyek januári és februári előadásokra a színházban és weboldalán - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az idén első alkalommal a Katona József Színház is részt vesz a Mikulásgyár adománygyűjtő akciójában, így december 18. és 20. között gyűjtőpontot hoznak létre előcsarnokukban, a K:antinban. Minden használható adományt örömmel fogadnak - könyvet, játékot, tiszta téli ruhát-, de elsősorban tartós élelmiszert gyűjtenek, mert a mélyszegénységben élőknek arra van leginkább szükségük. Az adományokat vasárnap délután kettőkor elviszik a Mikulásgyárba, az '56-osok terére, ahonnan a Magyar Posta és a Vöröskereszt szállítja majd el a rászorulóknak.
December 19-én, szombaton délben a színház előcsarnokában Hajós Andrással és Dinyés Dániellel interaktív improvizációs daljátszóház, este 22 órától pedig DJ Rajkai Christmas Partyja várja a vendégeket.
Szombaton délután 3 órától a társulat művészeinek színházi tárgyaiból tartanak árverést az előcsarnokban, Veiszer Alinda vezetésével. Az aukción olyan, az előadásokhoz kapcsolódó különleges tárgyakra, ruhákra, fényképekre lehet licitálni, amelyeket a társulat színészei ajánlottak fel. Az árverésre 25 tárgy érkezett, a tételek listája a színház honlapján megtekinthető.
Számos jelmez mellett a felajánlott tárgyak között van például a Koccanás súgó -, és ügyelői példánya, az Éhség című előadás bekeretezett próbafotói, a Musik, Musikk, Musique és Az Olaszliszkai című produkció makettje, a Portugál 365 előadásán szerepelő demizson, A mi osztályunk című darabból az "üzenőfüzet" és a 2010/2011-es évad társulati fotója.
A bevételt a Katona József Színház Alapítvány kapja meg, amely csaknem 25 éve segíti az intézmény munkáját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.