Társasjáték-olimpiát rendeznek a Lurdyban

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 17. 09:41
November utolsó hétvégéjén rendezik meg a Társasjátékok ünnepe elnevezésű programot Budapesten, a Lurdy Ház konferenciaközpontjában, ahol az idei társasjáték-olimpia versenysorozat döntőjét is levezénylik.

A Nebuló XXI. Alapítvány főszervezésében november 28-29-ére szervezett modern családi és felnőtt játékok országos fesztiválján több mint 200 asztalon lesz lehetősége a helyszínre látogatóknak kipróbálni a legjobb magyar és külföldi logikai, taktikai, stratégiai és családi társasjátékokat szakértő játékmesterek segítségével.

A Társasjátékok ünnepét először 2012-ben rendezték meg, és ezzel egy időben indult el a Társasjátékos Olympia elnevezésű versenysorozat is, amelynek keretében idén is a magyarországi játékklubok és iskolák szerveztek versenyeket olyan taktikai és stratégiai játékokból, mint a Dominion, a Carcassone vagy a 7 csoda. A versenysorozaton ebben az évben csaknem 500-an vettek részt és 150-en jutottak be a budapesti döntőbe.

A rendezvény a bemutatókon és a versenyen kívül lehetőséget teremt szakmai kerekasztal-beszélgetésekre is, amelyeken egyebek mellett a magyar társasjáték-kiadásról és a játékfejlesztésről esik majd szó. Három évvel ezelőtt, a Társasjátékok ünnepe indulásakor mintegy 300 versenyző és érdeklődő volt jelen a programon, tavaly ez a szám már meghaladta az 1000 főt, idén ennek duplájára számítanak a szervezők - írja az MTI.

Travelo rendezvény ötletek

Családi vagy céges rendezvényre készül? Keressen helyszínt, ételt, italt, technikát és fellépőket a Travelo új rendezvénymellékletén!
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.