Rekordszámú utast zsúfol a fedélzetre az Emirates

Egyesült Arab Emírségek
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 16. 15:03
A légitársaság beáldozta az első osztályt, hogy a helyére még több ülés kerüljön. Az eredmény: 615 főt szállító repülőgép.

A légitársaság új Airbus A380-as gépe a Dubai Airshow keretében mutatkozott be.

Az első osztály eltüntetésével plusz 130 ülés került a fedélzetre, így összesen 557 utas fér a turistaosztályra, 58 pedig a business osztályra, számolt be a telegraph.co.uk.

Fotó: Emirates
Fotó: Emirates
Fotó: Emirates
Fotó: Emirates
Fotó: Emirates
Fotó: Emirates

A plusz 130 ülés 13 sorban helyezkedik el, de ez nem jelenti azt, hogy sokkal kisebb helyen kell meghúzniuk magukat az utasoknak. A lábtér 1,2 cm-lesz kisebb, mint a hagyományos elrendezésben, ez kb. 44,5 cm-t jelent.

Jó hír azonban, hogy minden utas saját, 34 cm-es képernyőn élvezheti a 2000-féle filmet, tv-műsort és játékprogramot, ami a hosszú utakon azért eléggé jól jöhet, ha már nincs lehetőség arra, hogy rendesen kinyújtózzunk.

A kétosztályos A380-as december 1-én repül először, Dubaj és Koppenhága között.

Az Emirates természetesen szuperkényelmes körülményeket is biztosít, és a travelo.hu olvasói is elégedettek a légitársaság szolgáltatásaival. A 2014-es „Az Én Légitársaságom" felmérésben az Emirates lett a szavazók abszolút kedvence.

Tavasz óta például formatervezett fejhallgatót kínál díjnyertes ice fedélzeti szórakoztató rendszeréhez az Economy Class-en utazóknak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.