Az eredetileg 32 méter magas fát rövidebbre vágták, hogy a szállítást megkönnyítsék. A vörösfenyő kamionnal tette meg az utat a Vatikánig - írja az MTI.
A fát szokás szerint a Szent Péter tér közepén, a bazilikával szemben, az obeliszk jobb oldalán állítják fel. A fenyő, amely minden évben más és más európai ország ajándéka, az idén a szokásosnál több mint egy héttel korábban érkezett meg a Szent Péter térre, mivel feldíszítésének el kell készülnie a Vatikánban december 8-án kezdődő szentévre. A fenyőt a pápai állam színeit követő 1500 arany- és ezüstszínű gömbbel díszítik fel. Az idén először azonban más díszek is kerülnek a vatikáni karácsonyfára: az olaszországi gyermekkórházak rákos betegei által készített agyagszobrocskák. A Szent Péter téri fenyőfaállítást II. János Pál vezette be 1982-ben.
A Szent Péter tér közepére kerül a betlehem is, amely idén az észak-olasz Trento megye adománya. Jézus születésének jelenetét huszonnégy darab, fából faragott ember nagyságú szobor jeleníti meg. A szobrok öltözete ruhái a múlt század közepének trentinói népviseletét idézi. Az egyik férfialak egy idősebbnek nyújt segítséget: ez jelképezi a Ferenc pápa által az irgalmasságnak szentelt szentévet.
A fenyőfa állítása is arra utal, hogy sem a Vatikánban, sem Róma városában nem mondanak le a hagyományos ünnepi készülődésről a terrorfenyegetés miatt. A Szent Péter tér és a Vatikán környékén azonban jól láthatók a rendkívüli biztonsági készültség jelei, többek között az olasz rendőrség és csendőrség páncélos járművei.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.