Turistaútvonal lesz a szürke marhák régi hajtóútja

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 06. 14:36
A magyar szürke marhák egykori hajtóútja mentén 12 települést érintő, három tematikus turisztikai útvonalat alakítanak ki Hajdú-Biharban.

3,2 milliárd forintot költenek a megyében turisztikai célú fejlesztésekre, amelynek részei a hagyományokra épülő hajtóutak is. A helyi értékeket bemutató programra több Hajdú-Bihar megyei település fogott össze. A három tematikus hajdúutat Debrecen-Hajdúböszörmény-Hajdúdorog-Hajdúnánás, Hajdúböszörmény-Balmazújváros-Nagyhegyes-Hajdúszoboszló-Nádudvar-Püspökladány, és Hajdúböszörmény-Hortobágy-Egyek-Tiszacsege települések érintésével alakítják ki.

Egykor számos csárda, fészer, pihenőhely volt a hajtóutak mentén, ahol most a tervek szerint az ősi népi mesterségeket is befogadó bemutatótereket alakítanak ki, és fejlesztik a kerékpárút-hálózatot is. Hajdúnánás 24 ezer hektáros térsége egykoron vízjárta terület volt, ahol nagy hagyománya volt a legeltetéses állattartásnak. Az önkormányzatnak saját szürkemarhái és bivalyai vannak, és 20 környékbeli gazdával összefogva ismét több száz őshonos állat legel a város határában.

A magyar szürkék egykori - a Kárpát-medencét behálózó, egészen Nürnbergig terjedő - hajtóútját is felidéző november 14-i Oxenwig konferenciához igazítva rendezik meg a város melletti Kendereskertben a behajtási ünnepet, ahol a pásztorok rovásfa-pászítással számolnak majd el a tavasszal a pusztába kihajtott állatokkal - írja az MTI.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.