A CAPA Aviation Awards for Excellence, vagyis az „Év Repülőtere" nemzetközi légiközlekedési kiválóság díjakat tegnap este osztották ki a Helsinkiben megrendezett díjátadó gálán, szerepel a Budapest Airport közleményében. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója is átvehette az elismerést, az évi 4-20 millió utasforgalmú repülőtér kategóriájában.
Az egyik legrangosabb szakmai kitüntetést olyan légitársaságok és repülőterek számára ítélik oda, amik nemcsak sikeresek, hanem az iparágban tapasztalt, gyorsan változó környezethez is példamutató módon tudnak alkalmazkodni, új irányokat, stratégiákat tárnak fel, amit később mások is hasznosíthatnak.
A díj nem utas-elégedettségi felmérésen vagy egyéb szponzoráció útján szerezhető meg, hanem két független nemzetközi szervezet, a CAPA, valamint a Heidrick & Struggles önálló kutatási eredményei alapján egy nemzetközi bíráló testület választja ki a nyerteseket.
„Különösen fontos visszajelzés nekünk a Év Repülőtere-díj, hiszen a Budapest Airport forgalma folyamatosan rekordokat dönt és utasaink kedvező visszajelzései mellett sokat jelent, hogy a CAPA, mint a világ egyik vezető piackutató és elemző cége szakmai szinten is elismeri a munkánkat." – nyilatkozta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója Helsinkiben. Hozzátette: „Az Év Repülőtere-díj az egyik legfontosabb elismerés, amit a budapesti repülőtér megszerzett, ehhez a bővülő magyar turisztikai kínálat, valamint a kedvező és támogató gazdasági környezet mind hozzájárult."
Az 1990-ben alapított CAPA Centre for Aviation a világ egyik legismertebb és legnagyobb nemzetközi piackutató, elemző és adatszolgáltató cég a légiközlekedésben. A CAPA napi elemzéseit és információs szolgáltatásait világszerte olvassák és használják az iparágban dolgozó vezetők.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.