Október 1-től 6-ig, azaz csütörtöktől keddig tart az Állatszeretet Fesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az eseménysorozat apropója, hogy világszerte október 4-én, az állatok védőszentjeként számon tartott Assisi Szent Ferenc napján tartják az állatok világnapját - írja közleményében az állatkert.
A világnapról az állatkert évtizedek óta megemlékezik, de 2009 óta az eredetileg egynapos eseményt több napon át tartó programsorozattá bővítették ki. Az Állatszeretet Fesztiválon az állatkert számos partnere is részt vesz. A főbejáratnál a legjelentősebb hazai állatvédő szervezetek mutatkoznak be, a pálmaház mellett, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület sátránál pedig a téli madárvédelem teendőit, és az év madarának számító búbos bankát ismerhetik meg az érdeklődők.
Ön tudta ezt?
A két világháború közötti időszakban az állatkertben minden évben megtartották az „állat- és növényszeretet napját". Az elsőt 1922-ben rendezték meg, az utolsót pedig a második világháború előestéjén.Külön sátra lesz a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Országos Szövetségének, a Duna–Ipoly Nemzeti Park állomáshelyén pedig az is kiderül, hogy mitől világít a szentjánosbogár. Az Ökocsiga játszóház jóvoltából kézműves foglalkozás is lesz, az állatkert egyik „madarásza" pedig teleszkópos madármegfigyelésre invitálja a nagyközönséget. Meg lehet ismerkedni az állatkertben zajló madármentő tevékenységgel is, a Varázshegyben pedig a Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének természetvédelmi kampányához kapcsolódva az Antarktisz élővilágával és a fennmaradását fenyegető veszélyeket mutatják be.
Pénteken, szombaton és vasárnap a Magyar Rovartani Társaság és a Magyar természettudományi Múzeum közös bemutatón tárja fel a hatlábúak világának titkait, a barlangteremben pedig bonsai kiállítás várja az aprócska fák és a japán kertművészet barátait.
A fenti programok mellett október 3-án szombaton pedagógus nyílt nap is lesz, amelyen az állatkertben igénybe vehető pedagógiai lehetőségeket mutatják be a tanároknak, tanítóknak és óvópedagógusoknak. Vasárnap, azaz október 4-én, a tulajdonképpeni állatok világnapján pedig az Állatkerti Alapítvány hagyományos rendezvényére, az állatkerti nevelőszülők napjára kerül sor. Ez utóbbi rendezvény délelőtt 11-kor kezdődik.
A hagyományokhoz híven október 1-től november 30-ig a szokásos, már eleve kedvezményt jelentő 1800 forintos nyugdíjasjegy helyett 1000 forintos jeggyel látogathatják a nyugdíjasok a kertet, sőt, lesz kedvezményes nyugdíjas+unoka párosjegy is, 2500 forintos áron. A két hónap során további kedvezményt nyújt a nyugdíjasoknak a Barlang étterem, a cukrászda és a kávézóterasz, valamint az állatkerti ajándékbolt is, az állatok jelképes örökbe fogadása esetén pedig apró ajándékot kapnak a szépkorúak. A fenti kedvezményeket a nyugdíjas-igazolással rendelkező látogatók vehetik igénybe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.