Afrikában járnak a szalakótáink

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 15. 17:45
Kevesebb mint egy hét alatt 4 ezer kilométert tettek meg és már Afrikában járnak azok az első jeladóval megjelölt magyar szalakóták, amelyek szeptember 7-én kezdték meg tudománytörténeti jelentőségű vonulásukat a mindmáig ismeretlen telelőterület felé.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleménye szerint a szalakóták egyedszáma egész Európában jelentősen lecsökkent, a faj mára több nyugat-európai országból is kipusztult. A Kárpát-medence állománya egyelőre stabil, így ennek védelme, megőrzése kifejezetten fontos a faj európai jövőjét illetően, írja az MTI.

A szalakóták vonulási útvonalairól és telelőterületeiről az elmúlt száz évben alig sikerült adatot gyűjteni a hagyományos madárgyűrűzés segítségével, így azokról a veszélyforrásokról sincs elég információ, amelyek a madarakat az évente akár több tízezer kilométeres vonulás és a telelés alatt fenyegetik.

Fotó: Kovacskri /Indafotó

A vonulási útvonalak pontosabb ismerete segítheti a különböző veszélyeztető tényezők csökkentését, az ismert pihenő- és telelőhelyek védelmét. A faj megóvása érdekében az elkövetkező években az MME munkatársai közel száz szalakótát jelölnek meg egy LIFE+ projekt keretében.

A Csele névre hallgató kifejlett tojó és a legalább két éves Pétör nevű hím június 9-én és 10-én kapta meg a mindössze 4,5 gramm tömegű jeladóját Kardoskút és Kiskunhalas térségében. A madarak a költési időszak lezárulta után egy hónappal, szeptember 7-én kezdték meg az utazást. Két nappal később már mintegy 1200 kilométert megtéve Görögországban és Törökországban voltak, innen a Földközi-tenger nyílt vize felett indultak tovább.

A madarak Észak-Afrika partvidékét szeptember 10-én érték el, másnap pedig már Egyiptom déli részén, valamint Líbia és Csád határvidékén repültek. Szeptember 13-án összesen mintegy 4 ezer kilométert megtéve Kelet-Csádig jutottak - olvasható a közleményben, amely szerint ha kitart a megjelölt madarak szerencséje, hamarosan fény derülhet arra, hogy Afrika mely térségében töltik a telet a Magyarországon fészkelő szalakóták.

Csele és Pétör mozgását itt lehet nyomon követni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.