Makadámdió-botrány: perel a légiutaskísérő is

makadámdió
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 11. 13:07
Makadámdió-botrány: perel a légiutaskísérő is

Egy new york-i bíróság előtt beperelte a dél-koreai légitársaságot és annak makadám-dió botrányban elhíresült egykori alelnökét az a légiutas-kísérő, akinek állítólagos hanyag felszolgálása kiváltotta a nagy port kavaró ügyet, írja az MTI.

Kim To Hi a karrierjét ért károkozás miatt indított polgári pert a Korean Air légitársaság és Cso Hjun Ah, a vállalat fedélzeti szolgáltatásokért felelős egykori alelnöke ellen, mert utóbbi szavaival és fizikailag is megtámadta őt, amikor tavaly a New Yorkból Szöulba tartó járaton dührohamot kapott a makadámdió helytelen felszolgálása miatt - közölte szerdán az utaskísérőt képviselő két amerikai ügyvédi iroda, a Weinstein és a Kobre and Kim.

Ki To Hi keresetében arra is hivatkozik, hogy a légitársaságnál nyomás gyakoroltak rá annak érdekében, hogy hazudjon az esetet vizsgáló légi felügyeleti illetékeseknek. Kártérítést kér, amely összegének meghatározását a bíróságra bízza. Közölte, sem a légitársaságtól, sem volt főnökétől nem tudott magán úton elégtételt kérni, mivel egyikük sem hajlott a peren kívüli megegyezésre.

Mint arról korábban a Travelo is hírt adott, Cso december 5-én fordíttatta vissza a kifutópályáról a New Yorkból Szöulba tartó járatot, mert nem volt megelégedve azzal, hogy zacskóban és nem tálkában kapta a ropogtatnivalót, nekiesett a légiutaskísérőnek, és a repülőgép azonnali elhagyására szólította fel az utaskísérők főnökét.

Azóta Csót a repülésbiztonság veszélyeztetése és más vádpontokban bűnösnek mondta ki és egy év börtönbüntetésre ítélte egy szöuli bíróság. A botrány kitörése után Cso Hjun Ah kénytelen volt lemondani alelnöki tisztéről, és hat bocsánatkérő levelet is küldött az érintetteknek és az illetékeseknek, egyiket a bántalmazott légiutas-kísérőnek.

Ez az első polgári per ellene az ügyben, amely óriási botrányt kavart az ázsiai országban, a dél-koreai lapok vezércikkeikben azzal vádolták a nemzeti légitársaság elnökének lányát, hogy magatartásával nevetségessé tette Dél-Koreát a világ szemében.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.