A téli karbantartási szünet után a napokban helyezték újra forgalomba Hévíz közösségi kerékpárjait, más néven a HeBi-ket. Jó hír, hogy a kerékpárok továbbra is ingyenesen használhatóak a város területén belül, mind a vendégek, mind pedig a helyiek számára – jelentette be a Hévízi Turisztikai Hivatal.
A közösségi kerékpárrendszer kiépítése során a város négy területén: a Tófürdő Festetics Fürdőházánál, a központi nagyparkolónál, Egregyen a borospincéknél és a Városháza előtti területen alakították ki a dokkolókat. Összesen harminc kerékpárt helyeztek ki ezekre a helyekre, a biciklik pedig az állomások bármelyikén felvehetők és letehetők egy elektronikus kártya segítségével, a nap huszonnégy órájában. A HeBi kártyákhoz a Tourinform Irodában ezer forintos kaució ellenében lehet hozzájutni, ami a kölcsönzési időszak végén, a kártya leadásakor visszajár.
A rendszer jól vizsgázott tavaly a kezdeti évben, így idén is nagy érdeklődésre számítanak az üzemeltetők. A rendszerhez éppen ezért folyamatos szerviz és telefonos információs vonal is kapcsolódik, sőt GPS-szel a mozgásuk is folyamatosan nyomon követhető.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.