Szexista gyakorlat az Emírségek legnagyobb légitársaságainál

légiutas kísérő
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 20. 11:19
A Perzsa-öböl két nagy légitársaságának légiutaskísérői a teherbe eséssel a kirúgást kockáztatják, a házasságkötéshez pedig engedélyt kell kérniük munkáltatójuktól.

A Daily Mail témáról szóló cikkében a Szállítási Dolgozók Nemzetközi Szövetségének (ITF) információira hivatkozik, melyek szerint a térségben bejegyzett két légiszállítási cég egészen kirívó módon megsérti a foglalkoztatottak jogait. Közülük is a legfelháborítóbb a Qatar Airways gyakorlata, foglalkoztatáspolitikájukba ugyanis beleférnek (több más, és egyébként nemcsak a női dolgozók szabadságjogait sértő kitétel mellett) például az alábbi szigorú szabályok is.

Fotó: Qatar Airways

A légiutaskísérőknek engedélyt kell kérniük a házasságkötéshez. A női alkalmazottak családi állapota nem lehet házas, és a belépéstől számítva legalább öt évig egyedülállónak is kell maradniuk. Azonnal közölniük kell a céggel, ha teherbe estek, a teherbeesés ténye pedig szerződésszegésnek minősülhet, amelynek következménye a munkaviszony felbontása is lehet.

Akbar Al Baker, a társaság igazgatója azzal védi mindezt, hogy a Qatar a dolgozók tevékenységét elsősorban befeketetésként értelmezi. „Nem minden esetben tudunk földi kiszolgálói feladatot biztosítani, vagy engedélyezni, hogy a munkatársak ilyen esetben egyszerűen távol maradjanak a munkától." Később a CNN által feltett kérdésekre úgy reagált, hogy a Qatar foglalkoztatási gyakorlata „előremutató, a dolgozók pedig minden jogot megkapnak, amire szükségük van".

A dubaji Emirates légiutaskísérőinek az első három évben kategorikusan tiltják a terhességet. Ha valaki mégis a három év letelte előtt esik teherbe, azonnali hatállyal elbocsátják. Thierry Antinori, a társaság kereskedelmi vezérigazgató-helyettese annyit nyilatkozott az ügyről, hogy „ha egyszer felveszünk az Emirates fedélzeti munkatársai közé, elvárjuk, hogy három évig csak repülj".

Gabriel Mocho polgári repülési titkár szerint a Qatar bánásmódja túlmegy a kulturális különbözőségek határain. Az 1960-as években Amerika légiutaskísérőire is nagyon szigorú szabályok vonatkoztak, de a szexizmusnak ilyen mély szintje ma már semelyik más légitársaságnál sem tapasztalható.

Egy élményeiről név nélkül nyilatkozó alkalmazott mondatai fontosak lehetnek azok számára, akik a jövőben a két légitársaság valamelyikénél szeretnének dolgozni: „senki nem tudja, mire számítson, amíg ide nem kerül, ezekről a dolgokról pedig a felvételi procedúra során egy szó sem esik."

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.