Jelentős, 576 millió maláj ringgites (42 milliárd forintos) adózás utáni veszteséggel zárta a harmadik negyedévet a Malaysia Airlines, amelynek járataival fél éven belül két légi szerencsétlenség is történt - írja az MTI.
A légitársaság pénteken honlapján közölte harmadik negyedévi pénzügyi jelentését. E szerint árbevételük a 2013 harmadik negyedévi 3,9 milliárd ringgitről 3,3 milliárdra csökkent, veszteségük 373 millió ringgitről 576 millióra emelkedett.
Az év kilenc hónapjában a Malaysia Airlines 10,5 milliárd ringgit árbevétel mellett 1,3 milliárd (95 milliárd forint) veszteséget könyvelt el, míg a 2013 január-szeptemberi időszakot 11,2 milliárd ringgit árbevétellel és 827 milliós veszteséggel zárták.
A maláj légitársaság augusztus végén 750 millió ringgit (56 milliárd forintos) első félévi veszteséget jelentett, majd bejelentette, hogy hatezer munkavállalóját elküldi, hogy 2017-re nyereségessé váljon, emellett átalakítják az útvonalhálózatot.
Fél éven belül a Malaysia Airlines két Boeing 777-200-as repülőgépével történt légi szerencsétlenség, amelyekben összesen 537-en haltak meg. Március 8-án a Dél-kínai-tenger felett tűnt el a 370-es járatuk, míg július 17-én a 17-es járatot teljesítő gépet lőtték le Kelet-Ukrajna felett. A 370-es járatot azóta sem találták meg.
A Malaysia Airlines Malajzia nemzeti légitársasága, 1947 óta működik, több mint 80 célállomásra repülnek 88 repülőgéppel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.