Budapest lesz a sör új fővárosa?

kézműves
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 31. 15:40
Egymás után nyíló, kézműves söröket csapra verő romkocsmák, hivatalos sörgyári vendéglátóhelyek, közel 200 sörkülönlegességet felvonultató sörünnep. Budapesten kétségkívül megmozdult valami, legalábbis, ha a folyékony kenyérről van szó.

Ha egy igazi sörünnepre és páratlan választékra vágyunk, nem kell októberig várnunk, és Münchenbe utaznunk. Elég, ha felsétálunk a Budai Várba. Idén már a nyár elején, június 13. és 16. között megrendezik a III. Budavári Sörfesztivált, ahol közel 200 sörkülönlegességet kóstolhatunk végig.

A hagyományteremtő esemény ezúttal is számos meglepetést kínál a minőségi sörök szerelmeseinek: olyan kézműves újdonságok érkeznek Magyarhertelendről, Miskolcról, Kiskunhalasról, Kerekegyházáról, Dombóvárról és Tárnokról is, amelyeket a Sörfőzdék kifejezetten a III. Budavári Sörfesztiválra időzítettek. Az új hazai ízek mellett új magyar vállalkozások is debütálnak: a négynapos sörünnepen egy egészen új, 2013-ban alapított sörfőzde is kínálja majd a termékeit. A szervezők a hölgyek számára is jó híreket tartogatnak: idén sokkal nagyobb szerepet szánnak a cidereknek, ezért a fesztivál idejére felépítenek egy Cider ligetet is, ahol a vendégek kipróbálhatják a legjobb, roppanós almából készült nedűket.

A legjobb hazai főzdék és sörgyárak mellett a világ sörnagyhatalmai is képviseltetik magukat: a forró nyári estéken angol, ír, belga, cseh és német nedűkkel frissíthetik fel magukat a szomjas fesztiválozók. Ráadásul mindezt Budapest egyik legszebb világörökségi helyszínén, a Várnegyed Hunyadi és Oroszlános udvarain tehetik meg. Aki azt gondolja, hogy a sötétedés után fényárban úszó Budavári Palota hangulatát már nem lehet tovább fokozni, biztosan nem fesztiválozott még a Várban. A Sörfesztivál igazi élettel tölti meg a világhírű helyszínt.

Forrás: Travelo

A budapesti nyaralások során a fürdők, a múzeumok, a történelmi belváros, a Margitsziget és a Szent István Bazilika mellett a Várnegyed felkeresése is kötelező program. A klasszikus budavári séták után érdemes felkeresni a III. Budavári Sörfesztivált is, hiszen az esemény az egész család számára megfizethető kikapcsolódást jelenthet. A napijegy 1999 forintba kerül, amely tartalmazza az első korsó sör árát. A nagyravágyók 4 deciliteres betétdíjas korsókban fogyaszthatják a söröket, míg a kísérletező kedvű sörimádók 2 deciliteres kóstoló adagokat is választhatnak. Az italok mellé szórakoztató programokat is kínálnak a szervezők: a jó hangulatról többek között Charlie, a Ganxta Zolee és a Kartel, a Mystery Gang, a ZUP, a Balkan Fanatik,a Joe Cocker Coverband, a Doors Emlékzenekar és a Dumaszínház gondoskodik.

Budapest idén nyáron nemcsak az itt élők, de a hazánkba látogató turisták szemében is kiérdemelheti a sör fővárosa címet. Az import és kézműves sörök egész arzenálját felvonultató III. Budavári Sörfesztivál mellett számos romkocsma frissítette itallapját hazai termékekkel. Ráadásul a magát a világ legjobb sörének nevező dán prémium sörmárka is a közelmúltban nyitotta meg hivatalos budapesti kocsmáját, ami az első ilyen, monobrand italellátó a fővárosban.

További információ: http://budavarisorfesztival.hu/

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.