Hisztimentes repülőutak csak felnőtteknek

repülés
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 28. 11:11
Két légitársaság is kitiltotta a gyerekeket gépeinek bizonyos részeiről, hogy a sírás és a ricsaj ne zavarja azokat, akik pihenni vagy dolgozni szeretnének. A gyerekesek csak a gép hátuljában foglalhatnak helyet.
Rimai Tímea

Az Air Asia fapados légitársaság 2013 februárjától bevezeti járatain az úgynevezett „csendes zónákat". Ezek azok a helyek, ahová csak tizenkét éven felüliek ülhetnek, így a kisgyerekek nem zavarják meg a többi utas pihenését. „Eleve nehéz elaludni, vagy legalább pihenni egy kicsit a hosszú órákon át tartó repülőutakon. Egy hangosan síró gyerek mellett végigülni az utat pedig egyenesen kibírhatatlan" – írja az angol Daily Mail. Hasonló vélemények miatt határozott úgy a Malajziában, Indonéziában és Thaiföldön járatokat üzemeltető légitársaság, hogy a kisgyerekeseket a gép hátsó részében helyezi el, a turistaosztály első hét sorát pedig a tizenkét évesnél idősebb vendégeknek tartja fenn. Így a válaszfalak és a mosdók miatt szinte teljesen el lesznek szeparálva a kiskorúakkal utazók a csendre vágyóktól, és az üzleti utazóktól.

A csendes helyekért nem számítanak fel plusz költséget, ide is annyiért vehetnek az utasok helyjegyet, mint a gép más részeire. Jó tudni, hogy azoknál, akik csoportosan vásárolnak jegyet, és utazna velük gyerek is, a társaság foglalási rendszere a csapat egyik tagjának sem fogja megengedni, hogy a csendes részleget válassza.

Fotó: Monkey Business Images / Northfoto
Fotó: Northfoto
Fotó: ryaninc / Flickr, Creative commons Licence
Fotó: Jyri Engestrom / Flickr, Creative commons Licence
Fotó: Thirteen Of Clubs / Flickr, Creative commons Licence

Persze sokan rosszallják ezt az intézkedést, mert úgy érzik, hogy diszkrimináció éri őket – írja a BBC News. „Már most is nagyon nehéz dolga van a családoknak, ha repülőre szállnak. Nem egyszerű egymás mellett helyeket találni, így pedig még rosszabb lesz a helyzet, hogy még kevesebb választási lehetőségünk marad" – idézi Brett Snydert, a The Cranky Flier (A problémás légiutas) blog íróját a Daily Mail. Simon Calder, az Independent utazási újságírója, aki rendszerint két lányát is magával viszi utazásaira, szintén úgy gondolja, hogy az embereknek kéne toleranciát tanulnia, és nem a családosok helyzetét ellehetetleníteni. „Akiket zavarnak a gyerekek a repülőn, tanulják meg kezelni a helyzetet. Használjanak füldugót, vagy hallgassák az iPodjukat" – idézi a BBC News.

De olyanok is akadnak, akik bár sokat utaznak a gyerekeikkel, mégis megértik, miért van szükség erre a lépésre. A harmincöt éves Cathy Winston, aki Mummy Travels (Utazó anyuka) néven blogot is vezet arról, hogyan utazik két hónapos kislányával, jó ötletnek tartja a gyerekeseknek szánt részleget. Így legalább a rosszalló tekintetektől nem kell tartania, amikor felsír a gyerek – mondja.

Fotó: Monkey Business Images / Northfoto
Fotó: Northfoto
Fotó: ryaninc / Flickr, Creative commons Licence
Fotó: Jyri Engestrom / Flickr, Creative commons Licence
Fotó: Thirteen Of Clubs / Flickr, Creative commons Licence

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk a Malaysia Airlines idén áprilisban tiltotta ki a 12 éven aluli gyermekeket új A380-as repülőgépeinek felső fedélzetéről. A légitársaság elnöke, Tengku Azmil Twitteren erősítette meg, hogy rengeteg panasz érkezik azon utasaiktól, akik drága jegyeket vásárolnak, ám utastársaik síró gyerekei miatt nem tudnak aludni. De nemcsak a Malaysia A380-asain hoznak létre gyermekmentes zónákat: a légitársaság 747-es gépeinél is úgy módosították az első osztályt, hogy oda már nem lehet útibölcsőket felszerelni, így csecsemőkkel nem lehet ebben a szekcióban utazni.

Egy felmérés szerint a brit légiutasok többsége örülne a gyerekmentes járatok bevezetésének. A Jetcost.co.uk weboldal felmérése szerint a válaszadók kétharmada a hangoskodó gyerekeket tartotta a repülés legszörnyűbb elemének, majd a pocsék kaja és a szűkös hely következett a listán. A válaszadók 53 százaléka támogatná a gyerekmentes repülőjáratok bevezetését. Korábbi cikkünkben mi is kikértük olvasóink véleményét, és hasonló eredményeket kaptunk: a válaszadók több mint fele értett egyet az intézkedéssel, mert idegesítik a gyerekek a fedélzeten.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.