Két év után Japán ismét fogadja bizonyos feltételek mellett négy ország (az Egyesült Államok, Ausztrália, Thaiföld és Szingapúr) turistáit – jelentette be kedden Tokióban a kormány. A turisták szervezett utazás keretében látogathatnak az országba, hivatalos idegenvezetők kísérik őket, és az útiterveket előre rögzítik.
Japán a koronavírus-világjárvány miatt lezárta a határait, és csak nemrégiben kezdte meg a határzár feloldását. Március óta ismét fogadnak üzleti útra Japánba érkező külföldieket – közöttük diákokat és vendégmunkásokat –, de korlátozott számban: napi tízezret. Ez a szám helyi médiaértesülések szerint júniusban a duplájára emelkedik.
Japán eddig tiltotta a külföldi turisták belépését. Más országokban viszont, ahol hasonlóan szigorú korlátozásokat vezettek be (Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Korea és Szingapúr), a múlt hónapokban már megnyitották a határokat.
A beutazás feltétele a 3 védőoltás megléte és magán-egészségbiztosítási szerződés megkötése – olvasható a japán idegenforgalmi hivatal közleményében.
Az ebben a hónapban érkező turisták számára kötelező a repülőút előtt 72 óránál nem régebbi, illetve az érkezéskor megismételt negatív Covid-19-teszt. A világjárvány előtt Japán egyre nagyobb szerepet szánt gazdaságában a turizmusnak. 2019-ben 31,9 millió külföldi látogatót fogadott, ami új rekord volt, és 2020-ban - amikor a nyári olimpiai játékokat tervezték megtartani - 40 millió látogatóra számítottak. A világjárvány miatt ez a cél meghiúsult, és Tokió végül 2021-ben zárt ajtók mögött tartotta meg az olimpiát, írja az MTI.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.