Március 8-tól bezárnak az óvodák, iskolák és szinte minden üzlet

üzlet
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 04. 12:03

Megtartotta csütörtöki kormányinfóját Szentkirályi Alexandra és Gulyás Gergely, de még jelenleg is tart egy járványügyi kormányülés. Gulyás elmondta, a jelenlegi tendenciák egyértelműek, nő a terjedés sebessége, "a reprodukció ráta pedig az egyik legmagasabb Európában, és a harmadik hullám erősebb, mint a második volt." Pozitívnak értékelte ugyanakkor azt, hogy Magyarország jól halad az oltással, és jövő héten az Unión belül Magyarország lehet a leginkább átoltott ország, de a társdalmi védettséget még a nyugati és keleti vakcinákkal sem lehet a következő hetekben kialakítani.

Forrás: Raketir / Shutterstock

Gulyás Gergely szerint a szakértők tanácsa alapján a találkozások szigorú korlátozására van szükség, ezért az alábbi döntések születtek:

• Az óvodákat és általános iskolákat április 7-ig bezárják.
• A középiskolákban, egyetemeken, főiskolákon marad a digitális oktatás.
Március 8-tól március 22-ig két hétre bezárják az üzleteket, kivéve az élelmiszerboltokat, a gyógyszertárakat, a drogériákat és a benzinkutakat.
• Minden szolgáltatás szünetel, kivéve a magánegészségügyet. Ennek a részletszabályairól holnap hoz döntést az operatív törzs.
• A konditermeket is be kell zárni két hétre, az igazolt sportolók meccseit és edzéseit csak zárt kapuk mögött tarthatják meg.
• A szabadtéri sporttevékenység abban az esetben engedélyezett, ha biztosított a másfél méteres távolság.
• A parkok és arborétumok nyitva maradnak. (Az Alcsúti Arborétum tegnap jelentette be Facebook-oldalán, hogy mától nyitva tartanak.)
• Minden munkaadót felkérnek arra, hogy ahol van lehetőség otthoni munkavégzésre, ott ezt biztosítsák.
• A maszkhasználat szabadtéren mindenhol kötelező.
• Szigorodik a határátlépés.
• Március 8. és 22. között a bértámogatást kiterjesztik azokra a szektorokra is, amelyeket most be kell zárni.

A koronavírus.gov.hu weboldalon felsorolt korlátozó intézkedések alatt a nyitás dátuma is szerepel: március 22-étől kezdődően ütemezetten tervezik feloldani a korlátozásokat.

A legfrissebb, szerdai járványügyi adatok szerint az új fertőzöttek száma tegnapról mára 6278 főre emelkedett, ezzel az aktív fertőzöttek száma 102 566 főre nőtt, miközben a tegnapi napon 152 beteg halt meg. A kórházakban 6554 fertőzött beteget ápolnak, közülük 639 ember van jelenleg lélegeztetőgépen.

FRISSEBB: Orbán Viktor miniszterelnök a péntek reggelenként szokásos, Kossuth rádiónak adott interjújában részletezte a csütörtökön bejelentett szigorításokat, ennek keretein belül pontosította, hogy a bölcsődéket – az ott tapasztalt alacsony fertőzöttségi adatok miatt – egyelőre nem zárják be, a kerti munkához szükséges boltok is nyitva maradhatnak, ahogy a virágboltok is a március 8-ai nőnap alkalmából, de másnap azoknak is be kell zárniuk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.