Halálos áldozatokat is követelő földrengés volt Iránban

áldozatok
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 08. 09:59
Közepes erősségű földrengés volt péntek hajnalban Irán északnyugati részén. A legfrissebb hatósági jelentések szerint legkevesebb öten meghaltak.
MTI

Több mint háromszázan megsérültek, de többségük csak a kitört pánik közepette szerzett könnyebb sérülésüket. Tizenkét embert kellett kórházba vinni.

Gyakran vannak nagy erősségű földrengések Irán északnyugati részén Forrás: Andrey VP/Shutterstock

Az iráni állami televízió híradása szerint az epicentrum környékén harminc épület romba dőlt.

A helyi idő szerint negyed háromkor történt, 5,9-es erősségű rengés középpontja Hasztrud várostól 50 kilométerrel északkeletre, tíz kilométeres mélységben, az örmény és az azeri határ közelében volt az amerikai földtani intézet (USGS) és a teheráni egyetem geofizikai intézetének mérése alapján egyaránt. Az első nagyobb rengést két kisebb erejű, 4,2-es és 4,4-es földmozgás követte.

Közepes és nagy erősségű földrengések gyakran történnek Törökország keleti és Irán északnyugati részén. Iránban naponta átlagosan egy földrengést észlelnek. Két éve, 2017-ben hetes erősségű földrengés rázta meg az ország nyugati részét, több mint hatszáz ember halt meg, a sérültek száma pedig meghaladta a kilencezret.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.