Tizenkettőre nőtt a berlini karácsonyi vásáron történt gázolás halálos áldozatainak száma, 48-an megsérültek, többen súlyosan. Thomas de Maiziére belügyminiszter nem zárja, hogy merénylet történt – írja az MTI.
A német rendőrség éjfél után két órával arról tájékoztatott a Twitteren, hogy tizenketten haltak meg a gázolásban, a korábbi hírek kilenc halottról szóltak. A rendőrségi közleményből nem derült ki, hogy az újabb három áldozat a helyszínen vagy a kórházban halt bele sérüléseibe.
Hétfő este Berlin nyugati részének központjában, Charlottenburg kerületben, a Kurfürstendamm sugárútnál az egyik leghíresebb karácsonyi vásáron egy teherautó belegázolt a tömegbe, mintegy ötven-nyolcvan métert tett meg. A gépkocsi vezetője megpróbált elmenekülni a helyszínről, de elfogták. A sofőr mellett ülő utas a helyszínen meghalt, a német rendőrség azt közölte keddre virradóra, hogy ő lengyel állampolgár volt. A hatóságok egyelőre nem fedték fel egyikük kilétét sem.
A rendőrség Twitter-bejegyzésében közölte, hogy "szándékosan" irányították a tömegbe a teherautót. A német média és a hírtévék által megszólaltatott szemtanúk közül is sokan úgy nyilatkoztak, hogy a gázolás csakis szándékos lehetett, mert a teherautó nem lassított a vásár felé tartva, és olyan utcákon érkezett oda, amelyeken személygépkocsik is nehezen tudnak közlekedni. Egyes bűnügyi szakértők sok hasonlóságot látnak a berlini eset és a júliusi nizzai gázolásos terrorcselekmény között, amelyben 86 embert vesztette életét. Felhívják a figyelmet arra, hogy az elmúlt hónapokban több, menekültekhez köthető támadás történt Németországban is.
A német belügyminiszter néhány órával a szándékosságot feltételező rendőrségi közlemény előtt nem zárta ki, hogy merénylet történt. "Nem szeretném kiejteni a számon azt a szót, hogy 'merénylet', de sok minden erre utal" – fogalmazott Thomas de Maiziére keddre virradóra a ARD és az N24 televíziónak nyilatkozva. Hozzátette, hogy a hatóságok egyelőre keveset tudnak a történtek hátteréről, és korai lenne a végleges következtetések levonása.
A berlini rendőrség közben szűkszavú Twitter-bejegyzésében megfogalmazta azt a gyanút, hogy azt a teherautót, amellyel belerohantak a tömegbe, egy lengyelországi építkezésről lopták el. Ezt megelőzően egy gdanszki szállítmányozási vállalkozó, Ariel Zurawszki a lengyel TVN24-nek nyilatkozva azt mondta, hogy fényképek alapján felismerte a teherautóját. Hozzátette, nem hiszi, hogy az alkalmazásában lévő teherautósofőrnek – aki egyébként unokatestvére – köze lenne a berlini tragédiához. Ő is azt feltételezi, hogy a teherautót ellophatták.
"Ez nem az én gépkocsivezetőm. Ő ezt nem tehette" – mondta a vállalkozó. Kifejtette, hogy mintegy 130 kilós férfiről van szó, aki "aligha oldhat kereket" a tömegben gázolás után. A vállalkozó szerint hétfő délután négy óra óta nincs hír a sofőrről.
A Die Welt című napilap azt írta keddre virradóra internetes felületén rendőrségi forrásokra hivatkozva, hogy a gázoló feltehetően pakisztáni menekült volt, aki az idén, február 16-án kért menedékjogot Németországban. Az illető állítólag ismert volt a rendőrség előtt alvilági kapcsolatai miatt. Nem tudni ugyanakkor, hogy kapcsolatban állt-e szélsőséges csoportokkal.
A dpa német hírügynökség is azt írta hajnali hírében névtelenül nyilatkozó biztonsági illetékeseket idézve, hogy az őrizetbe vett sofőr valószínűleg februárban menekültként érkezett Németországba Afganisztánból vagy Pakisztánból. A férfi több nevet használt, ami megnehezíti az azonosítását. A dpa szerint előfordul, hogy a menekültek több néven regisztráltatják magukat, hogy növeljék a tartózkodási engedély megszerzésének az esélyét.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök elítélte és "szörnyű terrorcselekménynek" nevezte a berlini gázolást. "Szíveink és imáink a szörnyű berlini terrortámadás áldozatainak hozzátartozóival vannak. Az ártatlan békés polgárokat az utcán ölték meg karácsonyi ünnepi készülődés idején" – olvasható Trump átmeneti stábja által hétfőn kiadott közleményben. Az éjszaka folyamán több uniós vezető, valamint a NATO és az Európa Tanács főtitkára is részvétét fejezte ki a berlini áldozatok hozzátartozóinak. Francois Hollande francia államfő közleményben jelezte, hogy a "franciák osztják a németek gyászát".
Percről-percre az Indexen követheti az eseményeket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.