Felújítják a cseh királyok sírkamráját a Prágai Várban, a cseh uralkodók és államfők hivatalos székhelyén – adta hírül az MTI. Európa egyik legnagyobb épségben fennmaradt vára történelmi épületeinek rekonstrukciójára a jövő évben 228 millió koronát (1 korona mintegy 11,40 forint) fordít a Hradzsin fenntartója – közölte David Sebek, a hivatal szóvivője.
A királyi kripta két éve van lezárva a látogatók előtt. A sírkamrában egyebek között IV. Károly cseh király és német-római császár, négy felesége, fia, IV. Vencel, Mátyás király apósa, Pogyebrád György, a híres II. Rudolf vagy Utószülött László - aki V. László néven magyar király is volt - síremlékei találhatóak. A teljes felújítási munkálatokat két évre tervezik.
Az évente több mint hárommillió látogatót fogadó Hradzsinban ezen felül felújítják a Nemes Asszonyok Intézetét és néhány más régi épületet is. A Hradzsin fenntartásáért felelős hivatal szerint fél évszázada nem végeztek olyen nagyarányú felújítási munkálatokat a történelmi épületegyüttesben, mint amilyeneket a jövő évre terveztek.
A Prágai Várban számos magyar vonatkozású emlék található. A Szent Vitus székesegyházban temették el Báthori Zsigmondot, egykori erdélyi fejedelmet, és a katedrális kincseskamrájában őrzik az ún. Szent István kardot is, amelyet állítólag a magyar államalapító használt és valamikor a 13. században kerülhetett Prágába. A Szent Vitusban és a Régi Királyi Várban több helyen is látható a magyar címer, míg a harmadik várudvar legnagyobb dísze a Szent György-szobor, amely a Kolozsvári testvérek, György és Márton alkotása.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.