Idén is megrendezik a Nagyon Balaton programsorozatot: májustól szeptember végéig 25 esemény várja az érdeklődőket a Balaton régió rangos kulturális, gasztronómiai és sportfesztiváljaival - írja az MTI.
Idén a tavaly kezdődött Kompkoncertek keretében, a balatoni zenei sorozat szimbolikus nyitányaként június 27-én a Balaton közepén, Tihany és Szántód között a kompon fog koncertet adni az idén 70 éves Hobo, szeptember 19-én pedig, a Nagyon Balaton zárásaként az idén 10 éves Vad Fruttik játszik ugyanott.
A Nagyon Balaton május 29-én indul a tó körüli háromnapos Ultrabalaton tömegsport-rendezvénnyel, amelyet kilencedszer szerveznek meg. A Bringázd körbe a Balatont! szintén a tó körül, 230 kilométeres bicikliúton zajlik: húsz bringapontot hoznak létre a Balatonnál, ahol a biciklisták szerszámokhoz és frissítőhöz juthatnak és regisztrálhatják magukat, amivel nyerni is lehet.
Június 6-án a tihanyi piacplaccon indul a Balaton Method nyári turnéja, amelynek keretében Szimler Bálint rendező és Rév Marcell operatőr zenés filmjét kertmozikban és a fesztiválokon számos helyen levetítik, különböző programokkal társítva. A balatonföldvári KultKikötő június 26-tól augusztus 29-ig várja a közönséget, ezúttal Balatonbogláron és Balatonfenyvesen is. A több mint 180 program sorában lesz képzeletszínházi előadás (A lemez két újabb oldala), Quimby-, KFT-, Budapest Bár- és Budapest Jazz Orchestra-koncert, fellépnek színművészek, teátrumi társulatok és stand-uposok is.
A siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon július 17-én a Budapesti Operettszínház az idén 100 éves Csárdáskirálynőt adja elő, július 25-én az Incognito játszik, augusztus 19-én pedig a hazai világzenei színtér kiemelkedő képviselői, a Muzsikás, a Kaláka és Lajkó Félix lép színpadra. A KeszthelyFest keretében július 2-től 4-ig lesznek koncertek (Pankastic, Gájer Bálint, a Nagy-Szín-Pad előadói), utcaszínház, népi játékok, és balatoni borokat is kínálnak.
Miután a 2013-ban Európa legjobb új fesztiváljának választott B.My.Lake idén Balatonvilágosról Zamárdiba költözik, immár három kiemelt fesztivált tartanak nyáron Zamárdiban: július 8-től 12-ig az elektronikus zene fontos eseményét, a Balaton Soundot (a Faithlesszel, Tiestóval, Jason Derulóval és más sztárokkal), augusztus 19. és 22. között pedig párhuzamosan zajlik majd a harmadik Strand - Nagyon Zene Fesztivál (Steve Aoki, Simple Plan, House of Pain fellépésével) és a B.My.Lake (Fritz Kalkbrenner, GusGus, Sven Vath és négy napon át közel száz dj részvételével).
A Nagyon Balaton része a Kálibuli, amelynek keretében a Balatontól északra három faluban, Köveskálon, Mindszentkállán és Szentbékkállán élőzenével, gyerekprogramokkal, gasztro- és kulturális előadásokkal, művészeti műhellyel várják az érdeklődőket. A VinCE Balaton borfesztivál július 2-től 5-ig lesz Balatonfüreden, a Füredi borheteket augusztus 11. és 30. között tartják. Az ARTplacc kortárs művészeti és design fesztivál július 22. és 26. között lesz Tihanyban, mások mellett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Ludwig Múzeum, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Design Terminál részvételével.
Az idén 25 éves Művészetek Völgye, amelynek Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont, július 24-től augusztus 2-ig tart több száz programmal és fellépővel. A Paloznaki Jazz Pikniken (augusztus 7-8.) két színpadon lesznek koncertek, fellép a holland szaxofonsztár, Candy Dulfer, valamint a Snétberger Zenei Tehetség Központ növendékei is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.