Roma étterem nyílt Szlovéniában

étterem
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 14. 15:49
A Mariborban megnyílt Romani Kafenava roma vendéglő étlapján nem szerepel sertéshús, de a hagyományos cigány ételek mellett élő zenét és tenyérjóslást is kínál.

Fotó: Matej Kristovic/ Romani Kafenava

Megnyitotta kapuit a hét végén Szlovénia első roma étterme Mariborban, az ország második legnagyobb városában, ahol mintegy kétezer cigány él. A hagyományos cigány ételeket kínáló Romani Kafenava hétvégenként élő zenével és tenyérjóslással várja a vendégeket. A projekt ötletgazdája, Stefan Simoncic szerint az étterem segít jobban megismertetni a roma kultúrát a betérő vendégekkel, egyszerre kínálva számukra kulturális és kulináris élményt – írja az MTI.

Az ötletgazda hangsúlyozta, az étterem azzal a szándékkal született, hogy közelebb hozza egymáshoz a többségi és a roma társadalmat. A vendéglő tizenöt embernek biztosít munkát, akiknek többsége a helyi roma közösséghez tartozik. Simoncic ugyanakkor türelemre intette a vendégeket, mondván, hogy a személyzet tagjai nem profik - jó részük az iskoláit sem fejezte be -, így időbe telik, amíg némi tapasztalatra tesznek szert.

A vendéglő megnyitása egészen tavaly őszig kétséges volt, mivel a város egyik szervezete ellenezte a projektet a romák problémás helyzete miatt. Simoncic szerint azonban mostanra sikerült tisztázni az összes félreértést. Szlovéniában jelenleg nagyjából tízezer roma él.

Az étlapon nem szerepel sertéshús, mert a szlovéniai romák többsége a muzulmán vallású Koszovóból vándorolt be az 1980-as években.

A szociális kezdeményezés 300 ezer eurós támogatást kap az Európai Szociális Alaptól és a szlovén munkaügyi, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumtól egészen 2015-ig. Az étteremnek ezt követően a saját erejéből kell megélnie a piacon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.