Nem emeli a jegyárakat a Balatoni Hajózási Zrt.

hajózás
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 22. 12:43

Tudatos üzletpolitikai döntés volt, hogy a tavalyi szinten tartjuk a jegyárakat - mondta Halmos Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója a 169. balatoni hajózási szezon kezdetén rendezett ünnepségen Balatonfüreden szombaton az MTI-nek.

A zrt. idén családi jegyet vezet be, amely két felnőtt és két gyermek kedvezményes hajózását teszi lehetővé. A cég idei nagyberuházásai közé tartozik az 1891-ben épült Helka motorjának és kormányának cseréje, ami lehetővé teszi, hogy a hajó a saját tengelye körül, helyben megforduljon. A Helkára 40 millió forintot költ a zrt.

A cég 22 hajójára 60 millió forintot fordítanak a szezonkezdeti felkészülés során, a balatoni hajózás zászlóshajójának, a Szent Miklósnak a fejlesztésére pedig 15 milliót - sorolta a vezérigazgató.

A vitorláskikötők újracölöpözése megkezdődött, s a 9,3 millió forintos beruházás pünkösdre fejeződik be. Ugyanekkora elkészül Balatonboglár, Balatonszemes és Szigliget kikötői fogadóépületeinek energiatakarékos fejlesztése, a napelemes beruházások összesen 10 millió forintba kerülnek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.