Rendhagyó szellemidézéssel, konferenciával, jó borral, zenés programokkal és a hazai szellemi élet kiválóságaival emlékeznek meg Hamvas Béla születésnapjáról (március 23.) Balatonfüreden. A legtöbb Hamvas rendezvény ingyenes lesz. Ennek köszönhetően egy átlagos tavaszi hétvégéhez képest jóval több turistára számítanak a Balaton parti városban.
Az irodalomkedvelők mellett a festészet, a zene és a borok iránt érdeklődők is találhatnak olyan eseményeket, amelyek miatt érdemes ellátogatni Balatonfüredre. A Tagore sétányon igényes fúvószenekari műveket hallgathatunk, majd a parton álló Hamvas-hársnál egy különleges, kínai nyelven megszólaló „ráolvasásnak" is tanúi lehetünk.
A balatonfüredi önkormányzat és a Hamvas Béla Asztaltársaság 2000-ben ültetett fát Hamvas Béla emlékére. A "Hamvas-hárs" alatt minden évben ünnepséget tartanak. Itt minden alkalommal a magyar mellett még egy nyelven (eddig szerb, francia, német, olasz, hindi, angol) "a fára olvassák" Hamvas Béla szövegét a Fák című esszéből. A rendhagyó szellemidézés ebben az évben esti borkóstolóval folytatódik, ahol Kő Pál szobrászművész, és Szkárosi Endre költő is kifejti gondolatait.
Másnap Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter nyitja meg a Művészet és Tér elnevezésű konferenciát, amelynek végén különleges tárlatvezetéseken is részt vehetnek az érdeklődők. A Vaszary Galériában többek között Nádler István mutatja be erre az alkalomra készített rajzait. Este, a Kisfaludy Galériában, Rátóti Zoltán és Huzella Péter műsorát láthatják az érdeklődők, amelyet A bor filozófiája című Hamvas könyv alapján állítottak össze.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.