Betiltották a babatápszert a moszkvai járatokon

Oroszország
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 08. 12:30
Megtiltották minden folyadék felvitelét a repülőgépek fedélzetére Moszkva egyik legnagyobb nemzetközi repülőterén a szocsi téli olimpiával kapcsolatos biztonsági intézkedések keretében - közölte szerdán az orosz sajtó.

A rendelkezésről a seremetyjevói repülőtér honlapja is tájékoztat. Eszerint az utasok sem személyes használatra való kozmetikumokat - spray-ket, zseléket, körömlakkot -, sem folyékony gyógyszereket nem vihetnek fel a repülőgépre.

A február 7-én kezdődő szocsi téli olimpia biztonsága érdekében meghozott intézkedés a március 21-ig tartó paralimpia végéig hatályban marad - tudta meg a lenta.ru orosz hírportál.
A Ria Novosztyi orosz hírügynökség tudomása szerint a rendelkezést a Roszaviacija, az orosz polgári repülési hatóság hozta a közlekedésbiztonság fokozásának szükségességére hivatkozva.

A tiltást a december végén Volgográdban történt, 34 ember életét követelő robbantásos merényletek is indokolhatják. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően eddig az orosz repülőtereken is az a szabály volt érvényben, hogy az utasok kézicsomagjukban felvihettek a fedélzetre folyadékot, legfeljebb egy deciliteres kiszerelésben. Oroszország nagyvárosaiban szigorúan betartatták a szabályt, kisebb városok repterein azonban akár a félliteres ásványvizes palackot is átengedték a biztonsági ellenőrzésen.

A legnagyobb orosz légitársaság, az Aeroflot Twitteren található tájékoztatása szerint a mostani szigorítás minden légitársaságra vonatkozik. A lenta.ru ugyanakkor arról számolt be, hogy azt több repülőtéren még nem léptették életbe, s ez a helyzet Szocsiban is. Egy hónappal a téli olimpiai játékok megnyitása előtt, kedden harckészültségbe helyezték az orosz biztonsági erőket Szocsiban, és hatályba lépett az orosz államfő példátlan biztonsági intézkedéseket tartalmazó utasítása.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.