Békebeli karácsony a gödöllői kastélyban

Gödöllő
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 10. 17:23
Adventi programok sokaságával, koncertekkel, báb- és színielőadásokkal várja látogatóit az ünnepi díszbe öltözött gödöllői királyi kastély karácsony előtt.

A régimódi, békés karácsonyok hangulatát idézik szombaton és vasárnap a különféle koncertek, illetve báb- és színielőadások. Fellép mások mellett Gryllus Vilmos, az Arpeggio Gitárzenekar, valamint a Futrinka utca Cicamicájának híres utódja, Marcipán cica is. Az ünnepi hangulatot Andersen A kis gyufaáruslány című mesejátéka eleveníti meg a barokk színház egyedi kulisszái között - adott ízelítőt a hétvégi programokból Tüske Boglárka, a kastély kommunikációs munkatársa az MTI-nek.

Mint mondta, nem maradnak el az ilyenkor megszokott programok sem: a kézművesek vására vagy a betlehemezés. Ismét cercle-t (fogadást) tart "Erzsébet királyné", a rendezvényen a legkisebbek is találkozhatnak és beszélgethetnek vele a díszteremben. A gyerekek kipróbálhatják magukat a kézműves kuckóban is, ahol különböző karácsonyi ajándékokat és dekorációkat készíthetnek. Lesz népi játszótér körhintával, s Paprika Jancsi csúzlizdája is visszatér. A történelmi falak között ínycsiklandozó ízeket, például sült gesztenyét, forralt bort, puncsot kínálnak - fogalmazott Tüske Boglárka, hozzátéve, hogy december 27-én, Erzsébet királyné karácsonyán például megtudhatják a kastélyba látogatók, hogyan is ünnepelték egykor a karácsonyt a királyi család tagjai.

A gödöllői kastély pálmaháza az adventi időszak kezdetén karácsonyházzá alakult: az egzotikus növények helyét feldíszített karácsonyfák és díszek vették át, tovább színesítve a programkínálatot, amelyhez hozzátartoznak a város megújult főterén folyamatosan látogatható rendezvények és a karácsonyi vásár - magyarázta a kommunikációs munkatárs.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.