Újabb járatokért lobbizik a Budapest Airport az ITB-n

repülés
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 07. 15:38
Újabb járatokért lobbizik a Budapest Airport az ITB-n

A meglévő járatok kapacitásának bővítéséért, a járatok sűrítéséért és új repülőjáratok beindításáért lobbiznak a légitársaságoknál a Budapest Airport légiközlekedési üzletágának vezetői Berlinben. A kontinens legnagyobb turisztikai szakvásárán, a 47. Berlini ITB-n a Budapest Airport stratégiai partnerével együtt, a Magyar Turizmus Zrt-vel közösen igyekszik bővíteni a beutazó idegenforgalmat Magyarországra.

A Budapest Airport a kialakult hagyományoknak megfelelően a Magyar Turizmus Zrt. közös magyar standján alakította ki saját bemutatkozó részlegét, ahol a szakmai látogatók és az érdeklődők egyformán kaphatnak információt a budapesti légikikötő szolgáltatásairól, az innen repülő légitársaságokról és Magyarországról, mint vonzó turisztikai célpontról. A berlini kiállítás egyúttal jó alkalom egy sor szakmai találkozó lebonyolítására is. A Budapest Airport légiközlekedési igazgatóságának munkatársai ilyenkor már a jövő évre tervezett járatnyitások esélyeiről, az új desztinációk bekapcsolásáról folytatnak egyeztetéseket.

Ennek érdekében egyre nagyobb erőfeszítéseket kell tenni, mert Európán belül – egy legfrissebb szakmai előrejelzés szerint – 2013-ban megtorpanhat a légiközlekedés bővülése. A Budapest Airport középtávú céljai között szerepel, hogy a következő években ismét legyenek interkontinentális járatok Budapestről. A tervek között olyan desztinációk beindítása szerepel, mint New York és Toronto Észak-Amerikában vagy Peking és Bangkok az ázsiai kontinensen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.