A nemzetközi lakodalmas és hagyományőrző rendezvényéről ismert, Kisvárda melletti településen második alkalommal rendezik meg a disznótoros vígasságot - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
A Péter-tó melletti fesztiválközpont kapui reggel hat órakor nyílnak meg látogatók előtt, a korán kelő böllérek és a csapatok ezután a fogópálinkákat "tesztelik le", majd ezután következik a disznók megszúrása és elvéreztetése. A benevezett fogócsapatok többek között olyan disznótoros finomságokat készítenek el, mint az orjaleves, a toroskáposzta, a kolbász és hurka, de kínálnak majd tepertőt és kocsonyát, amelyeket kóstolójegy ellenében a látogatók is megízlelhetnek.
A bátrabbak emellett hurka- és kolbásztöltési tudományukat vethetik össze, de délutánra az is ki fog derülni, hogy kinek a lábán van a fesztivál legszebb gumicsizmája. Miközben az ételek készülnek, a Fölszállott a páva című népzenei tehetségkutató verseny nyertese, a Parapács Zenekar húzza a talpalávalót, délután pedig a legjobb fogópálinkát díjazzák.
A tavalyi rendezvényen több mint húsz csapat vásárolt és vágott "közdisznót", azaz az önkormányzat közmunka programjának keretében nevelt sertéseket.
A kulturális programról napközben a hazai könnyűzenei élet szereplői és a hagyományőrző ének- és táncegyüttesek gondoskodnak, délután három órától farsangi mulatozás kezdődik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.